2015. július 30., 05:53

Seres István, nagyatádi rokkantnyugdíjas másfél hónapja érezte először, hogy a jobb lábán egy ér ujjnyi vastagon kitágult, lüktetett, írja a Sonline.hu. Elment orvoshoz, meg is volt a műtét időpontja, de nagy fájdalmai miatt végül nem várta meg azt.

2015. július 29., 21:07

A Die Zeit a Bajnokok Ligája-selejtező sorozatának albán, moldovai, azeri és kazah résztvevője mellett úgy mutatja be a Videotont, hogy azt szoros viszony fűzi a politikához.

2015. július 29., 19:42

Az e heti 168 Óra címlapján Orbán Viktor látható szokásos bálványosi előadása közben. Az előadás szövegét részletesen elemzi Mészáros Tamás, megállapítva, hogy „a Fidesz vezérének eszmei látomásai, átfogó világmagyarázatai” fénykörükbe vonják a múltat, a jelent és a jövendőt. A beszéd körítésével, kampányelemeivel pedig Lakner Zoltán ismertet meg bennünket a Notesz rovatban közreadott írásában.

2015. július 29., 19:41

Az Orbán-beszéd visszhangja. A 168 Óra stúdiójában Jolsvai András, Krug Emília, Lampé Ágnes és Pungor András.

2015. július 29., 19:06

„Felcsút tele őrző-védőkkel, azt gondolják, a sajtó ezzel elintézhető. Az én esetemben nem jött be, pedig mindent megpróbáltak, hogy elkergessenek” – mondta Ferenczi Krisztina oknyomozó újságíró 2014 tavaszán a Népszavának adott interjújában, a Narancsbőr című könyve megjelenése után.

2015. július 29., 17:17

Magyarországot politikai okokból hagyta el. Öt éve Londonban él. Major Tamás osztályában végzett színészként, aztán rendező lett. Az ELTE BTK kulturális menedzser szakán is diplomázott, majd a Budapesti Gazdasági Főiskola EU-szakdiplomácia szakán kulturális szakdiplomáciai szakértői végzettséget szerzett. Tanított az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán, volt színház és művelődési intézmény igazgatója. Londonban ma egy híres mozi helyettes vezetője.

2015. július 29., 13:41

Az e heti 168 Óra címlapján Orbán Viktor látható szokásos bálványosi előadása közben. Az előadás szövegét részletesen elemzi Mészáros Tamás, megállapítva, hogy „a Fidesz vezérének eszmei látomásai, átfogó világmagyarázatai” fénykörükbe vonják a múltat, a jelent és a jövendőt. A beszéd körítésével, kampányelemeivel pedig Lakner Zoltán ismertet meg bennünket a Notesz rovatban közreadott írásában.

2015. július 29., 10:52

A 27. számban Kerékgyártó István egyre mélyebbre szivárgó méregnek nevezte a kormány bevándorlókkal kapcsolatos politikáját. Hogy mennyire igaza van, azt bizonyítja egy minap velem megtörtént eset.

2015. július 29., 09:57

Katasztrófához vezet a magyar kerítés – idézi a legnépszerűbb amerikai hírportál a Migszol karitatív szervezet két külföldi önkéntesét a menekültügyről. A nemzeti konzultáció pedig kétszer annyiba kerül, mint amennyit az ország évente a menekültek védelmére költ, s a plakátkampány még drágább – írja a lap.

2015. július 29., 07:29

A kormány vagy megtévesztés áldozata, vagy bűnrészes a megtévesztésben: egy elismert civilszervezet nevével visszaélő egyesület az eddigi 11,2 millió után most „jelentősebb összeget” kap. A PM felszólítja Kövér Lászlót és a kormányt, hogy tisztázza az Asociatia „Zöld Erdély” Egyesület támogatásának körülményeit.

2015. július 29., 06:46

A Szent László Kórházba szállítottak hasmenéses megbetegedéssel menekülteket a Nyugati pályaudvar környékéről, közölte az MTI a Migration Aid nevű, menekülteket segítő csoport közleményére hivatkozva.

2015. július 28., 21:37

Elsősorban azok a jól képzett szakemberek hagyják el Magyarországot, akik nem hajlandók éhbérért dolgozni – állítja az LMP egy általuk készített felmérésre hivatkozva.

2015. július 28., 21:00

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: a Kárpát-medence térségébe érkező nedves levegő miatt folytatódik a felhős, többfelé csapadékos idő, szerdán egy hidegfront hatására nagy hőmérséklet-különbség alakul ki az északnyugati és délkeleti területek között.

2015. július 28., 20:57

Valótlanul állítottuk, hogy dr. Papcsák Ferenc az MNB felügyelőbizottság tagjaként ellátandó feladatára vonatkozó kérdésünkre csak annyit mondott, hogy egyelőre gőze sincs róla.

2015. július 28., 19:33

A Párbeszéd Magyarországért Párt szerint Tarlós István nem tudja érvényesíteni a főváros érdekeit, a kormányzat látványosan csicskáztatja Budapestet a közösségi közlekedés adósságai és forráshiánya mentén. A PM álláspontja szerint a haverok zsebeinek tömködése helyett a főváros vezetésének Budapest valódi problémáinak megoldásával kellene foglalkoznia.