Folytatódik a felújítás az M7-esen, így fennakadásokra számíthatnak azok, akik a Balaton felé autóznak.
Bár Magyarországon még nem vezették be az eurót, a próbaveretek már elkészültek, amelyeket akár meg is lehet vásárolni.
A vasárnapi időjárás még napos, derűs lesz, ám a nyári idő már nem sokáig marad.
Egy új programnak köszönhetően, fordulat jön a rendelőkben, ez pedig a háziorvosok szerepére is hatással lesz.
A magyarok egyik kedvenc élelmiszere hamarosan akár el is tűnhet a boltok polcairól.
2010. április 11., 17:14
Azoknak, akik 19 óráig beállnak a sorba, biztosítani kell a szavazás lehetőségét – foglalt állást az Országos Választási Bizottság vasárnap délután.
2010. április 11., 16:20
Leadta szavazatát a 2010-es országgyűlési választások első fordulójában Sólyom László államfő a főváros XII. kerületében vasárnap.
2010. április 11., 14:47
Rosszul lett egy 58 éves asszony a Veszprém megyei Berhidához tartozó peremartoni városrész 5-ös szavazókörében, a művelődési házban vasárnap, majd a kórházba szállítás közben életét vesztette – tájékoztatta Faragó Istvánné, Berhida jegyzője, a helyi választási iroda vezetője az MTI-t.
2010. április 11., 11:12
A hatvanhárom éves grafikus, festő és szobrász művészeti diploma nélkül jutott a Munkácsy-díjig. Lassan harminc éve dolgozik fő művén: a képzeletbeli Növekvő városon. Egyéni mitológiát teremtett egy sosem létezett ősi kultúra archeológiai, kultúrtörténeti feltárásával: akvarelljei, installációi, szobrai, tárgyai, fotói révén alkotja meg, fejleszti „historikus birodalmát”. Pécs egyik legmeghatározóbb alkotójának persze a jelenkorra is van rálátása. SZTANKAY ÁDÁM interjúja.
2010. április 11., 10:38
A választásra jogosultak 10,23 százaléka, 816.513 ember járult az urnákhoz a vasárnapi országgyűlési képviselő-választások első fordulójában reggel 9 óráig az Országos Választási Iroda (OVI) adatai szerint. A részvételi arány 9 órakor Jász-Nagykun-Szolnok megyében volt a legmagasabb, 12,46 százalék, ami 39.890 szavazót jelent. A legalacsonyabb részvételi arány Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében volt, 8,95 százalék, ebben a megyében 39.365-en voksoltak. A fővárosban a szavazók 8,4 százaléka, 112.765 választópolgár adta le szavazatát 9 óráig.
2010. április 11., 09:13
A információi szerint ismét előzetes letartóztatásba került az a férfi, aki 2007-ben közreműködött saját, kiskorú lányai megrontásában.
2010. április 11., 04:40
Gyakran lesz erősen felhős az ég, de emellett hosszabb-rövidebb napos időszakokra is számíthatunk vasárnap – írta előrejelzésében az (OMSZ).
2010. április 10., 18:37
A kormány nevében Bajnai Gordon miniszterelnök arra kéri a magyar polgárokat, hogy aki teheti, a lengyelországihoz hasonló módon, vasárnap déli 12 órakor kétperces néma főhajtással emlékezzen a szombati repülőgép-szerencsétlenség áldozataira - tájékoztatta a kormányszóvivői iroda az MTI-t.
2010. április 10., 17:13
A szívbeteg Choli bácsiból rosszulléte közben szakadt ki a fájdalmas kiáltás: megyek utánad, fiam!
2010. április 10., 14:53
Az a pszichiátriai beteg, akinek nincs társasága, egyedül marad, és nem kezelik, az egy bomba. A társadalom álszent, és egyre több a fiatal beteg. Lajos Tiborral, az Ópusztaszeri Pszichiátriai Otthon igazgatójával beszélgetett a újságírója.
2010. április 10., 13:22
Zongorista, az egyik legtöbbet foglalkoztatott színházi és filmes zeneszerző. Gyakorta játszik is az előadásokban. Most mutatták be a Radnóti Színházban Heltai Jenő Naftalinját – szintén az ő zenéjével és közreműködésével. Számos tévé- és rádiójátékhoz is komponált zenét. Vagy épp múltidéző zongorarögtönzéseivel kísért némafilmeket. Magáról azt szokta mondani, nem „klasszikus” zeneszerző, inkább ízig-vérig színházi ember. SZTANKAY ÁDÁM írása.
2010. április 10., 11:48
Daróczi Dávid édesapja 21 évesen öngyilkossági-kísérletet követett el, de felülkerekedett az életösztöne, így életben maradt - írja a .
2010. április 10., 09:24
Állandóságot ad és kikapcsol, de gyakran idealizált világával akár képes elfedni a valós problémákat. A szappanoperák rajongótábora évről évre folyamatosan nő Békés megyében is - írja a beol.hu.
2010. április 10., 07:59
Nehéz ott rendet, fegyelmet tartani, ahol a többszörösen bukott diák majdnem annyi idős, mint a frissen végzett tanárnő.
2010. április 10., 06:30
Megtámadtak egy kaposvári önkormányzati képviselőt, az egyik párt aktivistáját, aki éppen szórólapot osztott.
2010. április 10., 04:32
Lapinformációk szerint Daróczi Dávid bankhitelt is felvett, dee közel sem volt annyi bevétele, mint kormányszóvivőként. A kölcsönt azonban mindig pontosan törlesztette.