Folytatódik a felújítás az M7-esen, így fennakadásokra számíthatnak azok, akik a Balaton felé autóznak.
Bár Magyarországon még nem vezették be az eurót, a próbaveretek már elkészültek, amelyeket akár meg is lehet vásárolni.
A vasárnapi időjárás még napos, derűs lesz, ám a nyári idő már nem sokáig marad.
Egy új programnak köszönhetően, fordulat jön a rendelőkben, ez pedig a háziorvosok szerepére is hatással lesz.
A magyarok egyik kedvenc élelmiszere hamarosan akár el is tűnhet a boltok polcairól.
2010. augusztus 12., 13:33
A Jobbik elnöke sem cáfolta Zagyva alpári kijelentését, sőt, a maga szintén alpári módján megerősítette.
2010. augusztus 12., 13:00
Lehet Más a Politika információi szerint a Matolcsy György felügyelte Nemzetgazdasági Minisztérium vezetése napokon belül megszünteti a Klímapolitikai Főosztályt és feladatait egy kis létszámú, alárendelt helyzetű osztály veszi át. Az LMP meggyőződése szerint nem lehet az éghajlatváltozással összefüggő komplex feladatokat egy, alacsony hatáskörű és kis létszámú minisztériumi osztály keretein belül – megfelelő színvonalon és hatékonysággal – ellátni. Ez a döntés alapjaiban kérdőjelezi meg a kormány elkötelezettségét a fenntarthatóság és a klímaváltozás elleni küzdelem iránt.
2010. augusztus 12., 11:12
Szervezett támadás indult a médiatörvény ellen - vélte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke, aki gyors és határozott szervezetátalakítást tervez. A közmédiumok teljes átalakítása csak őszre várható, akkor nevezik ki az intézmények vezetőit, hiszen az őket jelölő Médiatanács tagjait is ekkor választja meg a parlament. A médiajogász szerint alkotmányossági aggályokat vet fel nemcsak a törvény tartalma, hanem annak elfogadása is.
2010. augusztus 12., 09:22
A magyar lakosság fele továbbra is védtelen az újinfluenzával szemben – erre figyelmeztetett Berencsi György virológus, aki túl korainak tartja a világjárvány lefújását. Berencsi György a Reggeli Gyorsban elmondta, jövőre ismét várható a betegség támadása.
2010. augusztus 12., 07:31
Terrorszervezethez való tartozás miatt ítélték el azt az olasz újfasiszta képviselőt, aki Vona Gáborral, a Jobbik elnökével tartott fórumot a Magyar Szigeten. Roberto Fiore Toroczkai László meghívására érkezett. Azt mondta, bátorítja a rendezvényen látott sok harcias fiatal. A botrányos rendezvénnyel már a nemzetközi sajtó is foglalkozik.
2010. augusztus 12., 06:31
Nemzetközi jogsegély keretében kérte a Sukoró-ügyben nyomozó ügyészség Ronald S. Lauder üzletember tanúkihallgatását - erősítette meg a Népszavának Keresztes Imre főügyész. Másokat is meghallgatnának. Egyelőre nincs köztük George Pataki, New York állam volt kormányzója, aki a Népszava értesülései szerint szintén jelen volt a januári Lauder-Orbán találkozón. A kormányfő az LMP-nak az ott elhangzottakat firtató kérdéseire érdemben nem válaszolt - általánosságokat "üzent".
2010. augusztus 12., 06:03
Az északnyugati határ közelében eleinte még több felhő valószínű és ott az éjszaka első feléig még előfordulhat gyengébb intenzitású zápor, esetleg zivatar, másutt csak kevés felhő lesz az égen, nagyrészt derült, csendes éjszakára számíthatunk. A hajnali órákra foltokban még kialakulhatnak kisebb ködfoltok. A keleties szél általában gyenge marad. A legalacsonyabb hőmérséklet 13 és 19 fok között alakul, a hűvösebb idő a völgyekben, és a derült, füves alföldi tájakon valószínű.
2010. augusztus 12., 05:19
Gödöllő polgármestere 1996-ban alelnöki posztját, majd MDF-párttagságát és parlamenti mandátumát is feláldozta annak érdekében, hogy a Magyar Demokrata Fórum mondjon le minden együttműködésről a szocialistákkal, és közeledjen a Fideszhez. Ezek után bombaként robbant a múlt heti hír: a Fidesz most, húsz esztendő után először saját jelöltet indít Gémesi Györggyel szemben, Boros Andrea ügyvédnő személyében. A kérdező BARÁT JÓZSEF.
2010. augusztus 12., 04:41
Szerdán helyezték végső nyugalomra a Zala megyei Alibánfán az alsóörsi lövöldözés egyik áldozatát, a 21 éves fiatalembert. A délutáni szertartás miatt a településen és a környéken a szokásosnál több rendőr járőrözött.
2010. augusztus 11., 20:10
Idén is járja a siófoki utcákat több jól ismert nepper, hasonlóan a korábbi nyarakhoz. Módszerük azonban a korábbi évekhez képest változott. Ma már nem állnak ki „Zimmer frei” feliratú autókkal az utak mellé, hanem robogókkal járják a Balaton-közeli utcákat, szállást kereső vendégre vadászva.
2010. augusztus 11., 18:47
A kormányszóvivő szerint Orbán Viktor miniszterelnök januárban pártelnökként volt jelen a sukorói kaszinóberuházás kapcsán folytatott megbeszélésen. Az LMP köszöni a gyors választ nyílt levelére, ám szerintük egyik kérdésükre sem kaptak konkrét választ.
2010. augusztus 11., 17:57
Petícióval és ajándéknak szánt kecskével vonul a Parlament elé csütörtökön az árvíz sújtotta Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szikszó küldöttsége, tiltakozva, hogy a települést a kormány kihagyta azon települések közül, amelyek állami segítséget kapnak az árvíz okozta károk enyhítésére. Több mint háromszáz szikszói árvízkárosult család aláírásával ellátott petíciót szeretne átadni a parlament főbejáratánál Orbán Viktor miniszterelnöknek az a szikszói árvízkárosultakból álló delegáció, amelyet Szikszó polgármestere Füzesséri József vezet.
2010. augusztus 11., 16:05
A védőügyvédek szerint nincs elegendő bizonyítéka a rendőrségnek, hogy a romák elleni támadássorozat gyanúsítottjai követték el a halálos áldozatokkal járó támadásokat, és ez - állításuk szerint - a bíróságon bebizonyosodik. A hatóság szerint viszont olyan személyi és tárgyi bizonyítékokat szerzett be a rendőrség, amelyek zárt láncot alkotnak, továbbá az elkövetők személyét egyértelműen bizonyítja.
2010. augusztus 11., 15:19
Élelem nélkül, de ivóvízzel több napig is kibírja az ember - mondták a mentésben részt vevő katasztrófavédelmi szakemberek és speciális mentőcsoportok tagjai szerdán, és hozzátették, hogy éppen ezért folytatják a szombaton este Regécnél, a Borsó-hegy lábánál eltűnt 77 éves magyar származású amerikai férfi keresését.