A Magyar Hangnak adott interjúban Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija értékelte a Sorsok Háza projekt kormányzati elkaszálását, a magyar zsidó felekezetek közötti feszültségeket, valamint Izrael jelenlegi háborús helyzetét és a nemzetközi kritikák jogosságát is.
Az elektromos rollerek egyre fontosabb szereplői a közlekedésnek, ezért a rendőrség tisztázott pár szabályt.
Kapu Tibor és társai indulását már sokadik alkalommal halasztják el, most újabb lehetséges indulást jelentettek be.
Agyevő amőba miatt halt meg egy gyermek Párkányban, most az orvos elmondta, hogy mit kell tudni a fertőzésről.
A Nyugati pályaudvar átmenetileg nem elérhető egyes vonatokkal.
2016. június 20., 17:46
Elégtételt szeretne kapni az elmúlt évek kitaszítottságáért Juhász Ferenc volt szocialista honvédelmi miniszter. Az őt és
államtitkárát felmentő jogerős ítélet után a 168 Órának elmondta, hogy eddig stigma volt rajta, azért, amit el sem követett. Szerinte az Orbán-kormány a büntetőjog eszközeit használja politikai leszámolásra. Helmeczy László ügyvéd szerint egyetlen kollégájának a praxisában nem fordult elő még az, ami az ő ügyükben: a Kúriának kellett a törvényszék döntését hatályon kívül helyeznie, mert az törvénysértő volt.
2016. június 20., 17:15
Kerékpárutat és gasztrosétányt építenek 3,6 milliárd forintból a Váli-völgyben, Felcsúttól nem messze. A kormányzati tartalékokból fizetik, azt viszont nem tudni, hogy ebből a pénzből pontosan mi és mikorra épül fel. A kormány ugyanis nem hajlandó közölni az Orbán Viktor faluja környéki beruházás részleteit – jelenti az .
2016. június 20., 17:06
Utólag manipulálhatták a Magyar Nemzeti Bank PADA nevű alapítványának közérdekű adatként kiadott kuratóriumi jegyzőkönyveit, az ügyben a szocialista Tóth Bertalan tett az ügyészségen: sikkasztás, hűtlen kezelés, és közérdekű adattal való visszaélés miatt – írja az .
2016. június 20., 16:02
Több legyet üt egy csapásra a Spéder Zoltán elleni támadással a kormány. Azután, hogy Spéder elveszítette Orbán Viktor bizalmát, egyre nagyobb a nyomás: gazdasági érdekeltségeitől is váljon meg. És a vevők sorban állnak. Az Indexre Orbánék számára az optimális vevő a Habony Árpád–Andy Vajna-kör volna, de a 168 Óra több forrásból is úgy tudja, a médiaportfólióját épp megtisztító Simicska Lajos opciós szerződése révén akár a közeljövőben is megszerezheti az internetes portált. Mészáros Lőrinc és üzleti köre pedig a Spéder-barát Heinrich Pecina-féle Mediaworks iránt érdeklődik komolyan, e cégé többek között a Népszabadság és a Nemzeti Sport. Az előkészítés már zajlik, feltőkésítették a Mészároshoz köthető Opimus Press Zrt.-t, amely végső vevője lehet a Mediaworksnek. Eközben folyik az FHB Jelzálogbank ellehetetlenítése, s egyre jobban igazolódni látszik az a piaci vélekedés, hogy az átrendeződés eredményeként az MKB Bank kerülhet helyzetbe. Fideszes forrásaink szerint az is egyértelmű: Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszternek is üzentek a Spéder elleni hadjárattal. Amelyet – mondja a lapunknak nyilatkozó elemző – putyini mintára hajtanak végre. A Spéder-üggyel Orbán arra figyelmeztet: a hatalom a saját oligarcháját is elintézi, ha erre szükség van, s a gazdasági háttéremberek sem lehetnek önjárók, alacsonyabb szinten állnak, mint a politikai döntéshozók.
2016. június 20., 15:40
Hétfő reggel óta már három baleset történt szinte ugyanott az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán, Gödöllő térségében.
2016. június 20., 14:57
Felmentette a hűtlen kezelés vádja alól Juhász Ferenc volt szocialista honvédelmi miniszert és államtitkárát Fapál Lászlót a Fővárosi Ítélőtábla. Az ítélet jogerős. Négy éves ügyben egyszer már felfüggesztett börtönt kaptak, de most ezt az ítéletet változtatta meg a bíróság.
2016. június 20., 11:59
Hiába lázadoztak tavaly a BKV dolgozói a hordhatatlan új formaruha ellen, mégis megkapták a műszálas, méregdrága darabokat. A az egyik alkalmazott vitte be az egyenruháját, amiről azt állította, hogy nemcsak szúrja a bőrt és izzaszt, hanem többeknél kiütést is okoz.
2016. június 20., 11:09
Több mint 12 millió forintot költött a rendőrség az adófizetők pénzéből arra, hogy megtalálja az Orbán Ráhel esküvőjén eltűnt mobilokat. A nyomozás a hatalmas anyagi ráfordítás ellenére sem lett eredményes, megszüntették az eljárást.
2016. június 20., 10:31
A bíróság újra beidézi Rogán Antalt, neki pedig meg kell jelennie – mondta Juhász Péter a adott interjúban. Szerinte a miniszterelnök kabinetfőnöke hazudott, meg akarta úszni a pénteki tárgyalást, melynek időpontja két hónapja ismert volt, ezért tette ugyanarra az időpontra a külföldi találkozót újságírókkal.
2016. június 20., 09:04
A The Telegraph cikke úgy fogalmaz: a magyar miniszterelnök 2 millió eurónyi uniós támogatás elcsalása miatti vizsgálatnak néz elébe. A brit lap kiemeli, hogy Orbán a saját szülőfalujában nyitott újra egy régi kisvasutat a pénzből.
2016. június 20., 07:27
442 határsértőt fogtak el péntektől vasárnapig az ország területén, négy gyanúsított ellen pedig embercsempészés miatt indult eljárás – tájékoztatta
2016. június 20., 07:11
Bereginé Szegedi Hajnalka független jelöltet választották a hajdú-bihari Bojt település új polgármesterének vasárnap – közölte a helyi választási iroda vezetője hétfőre virradó éjszaka az MTI-vel.
2016. június 19., 17:44
Új iskola nyitja meg kapuit szeptemberben Békásmegyeren, amit lelkes szülők és pedagógusok alapítottak. Épp most, amikor az oktatási kormányzat – finoman fogalmazva – nem öleli keblére a magániskolákat. A szülők – akik jelenleg a Tág Világ Iskola épületének felújításán serénykednek – azt mondják: azért vállalják a szakmai és anyagi kockázatot (benne a havi 60 ezer forintos tandíjat), mert más szemléletű oktatást képzelnek el a gyermekeik számára, mint amit az állami iskolákban kínálnak számukra.
2016. június 19., 16:29
Nyugdíjba vonul Rácz Jenő korábbi egészségügyi miniszter, aki – egykori politikusként – jórészt a politikusokat hibáztatja amiatt, hogy a hazai egészségügy sokkos állapotba került. Pluszpénz nélkül nem lesz talpra állás – mondja a 168 Órának, s azt mondja: jó lenne már befejezni a krónikus hazudozást az egészségügyben. Az exminiszter, aki az elmúlt évtizedben a Veszprém megyei kórházat igazgatta, friss nyugdíjasként egy történelmi regény megírására készül.
2016. június 19., 10:59
Egy dologban biztosan teljesít a magyar oktatási rendszer: magas hatásfokkal öli ki a gyerekekből az eredendően mindenkiben meglévő, ösztönös természettudományos érdeklődést. ennek megváltoztatásáról tartottak konferenciát az Akadémián, ahol határozott és éles bírálatot kapott az állam oktatási rendszere és politikája.
2016. június 19., 09:23
Megreformálható-e Orbán rendszere, ha igen, hogyan, ha nem, miért külön-külön lép fel ellene mindenki? – teszik fel a kérdést a XV. szárszói találkozó meghívóján, amit a szokásokhoz híven Farkasházy Tivadar szárszói nyaralójának kertjében tartottak szombaton.
2016. június 19., 08:14
Akár napi húszezer forintba is kerülhet egy átlagos, négytagú család pihenése a fővárosban – így számol a pénzcentrum.hu. Minden második budapesti fürdőben 100-200 forinttal drágultak a napi belépők és nem mindenhol adnak kedvezményt a családoknak. Ahol viszont megmaradtak a kedvezmények, ott ezreket lehet spórolni.