Ilyen szobanövénye van? Veszélyben lehetnek a házikedvencei
Egy-egy szobanövény mérgező lehet a kutyák és macskák számára.
Egyáltalán nem mindegy, hova kerül egy-egy szobanövény a lakásban, ugyanis bizonyos fajták vonzóak lehetnek a házi kedvencek számára, ám ha elfogyasztják ezeket a növényeket, akár súlyos állapotba is kerülhetnek, hiszen a levelek és gyökerek mérgezőek lehetnek – hívta fel a figyelmet a Pilea.
Amikor egy kisállat is a család részévé válik, érdemes átgondolni, hogy mi jelenthet veszélyt rá nézve. Bár sokaknak eszébe sem jut, de olykor a háztartásban fellelhető, teljesen átlagos növényeket is érdemes eltávolítani. Az is gyakran előfordul, hogy ajándékként kerül a lakásba olyan cserepes növény, amely mérgező, de sok állattartó a tudatlanságából fakadóan is hazavisz olyan szobanövényt, amely kerülendő a házi kedvencek számára.
Az állattartóknak mindenképpen érdemes tisztában lenniük azzal, hogy mely növények nem kompatibilisek a kisállatokkal, hogy elkerüljék a komolyabb problémák kialakulását.
Ezek a szobanövények kerülendőek, ha állatot is tart
Meglepő lehet, de esetenként az igazán közkedvelt, bármely háztartásban megjelenő növények is veszélyesek lehetnek. Ezek közé tartozik az anyósnyelv is, amely erős, éles szélekkel rendelkező leveleivel szerencsére gyakran elrettenti a kisállatokat attól, hogy megdézsmálják a leveleket. Ám így is előfordulhat, hogy bekerül a szervezetükbe a növény nedveiből egy kisebb mennyiség, amely először fokozott nyálelválasztást és gyomorfájdalmat, majd akár heveny hasmenést és hányást is okozhat.
A filodendron rengeteg lakásban ott van, hiszen hatalmas leveleivel igazán mutatós szobanövénynek számít. A kutyák és macskák számára azonban nagyon veszélyes lehet a jelenléte, ugyanis elfogyasztva toxikus reakciókat válthat ki. A száj és a torok irritációja eleve súlyos következmény, ám a nyelési nehézség, a hányás és a hasmenés orvosi kezelést is igényel.
A vitorlavirágot nem szükséges azonnal elűzni a házból, de érdemes az állatok számára elérhetetlen helyen tartani, bár ez a macskák esetében nehezen kivitelezhető. A növény csak nagyobb mennyiségben fogyasztva mérgező, ám ilyenkor égő érzést és kiszáradást okoz, amelyet a hányás tovább súlyosbíthat. Az étvágytalanság árulkodó jel lehet, és azonnali orvosi segítséget igényel.
A jáde növény jó hatással van a helyiségek levegőjére, hiszen felveszi a szén-dioxidot, ám a házi kedvencekre nézve nagyon veszélyes lehet a bőrszerű levelek elfogyasztása. A kisállatoknál hányás, koordinációs problémák és szívritmuszavar, illetve a szívműködés lelassulása alakulhat ki, amely akár végzetes is lehet. Emiatt az állattartóknak érdemes eltávolítani a növényt a lakásból.
(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Shutterstock)