A rák leggyakoribb fajtái Magyarországon

A rák ezen típusai fordulnak elő a leggyakrabban hazánkban.

2024. április 11., 10:11

Szerző:

Évente tízezer tüdődaganatos megbetegedést regisztrálnak, és nyolcezren halnak bele a betegségbe Magyarországon. A nők esetében továbbra is az emlőrák, a férfiaknál a prosztatarák a leggyakrabban előforduló rák betegségek – olvasható a Magyar Rákellenes Liga szerdán, a nemzeti rákellenes nap alkalmából közzétett közleményében, melyet az exonomx.hu szemlézett.

Magyarországon 1993 óta április 10-én tartják a nemzeti rákellenes napot, az ideire a Magyar Rákellenes Liga számos érdekes és hasznos előadással készült, a rendezvényen a leggyakoribb daganatos betegségekkel kapcsolatban mutattak be egy-egy újdonságot a szakma vezető szakembereinek előadásaival.

A közlemény idézi Bogos Krisztinát, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet főigazgatóját, aki elmondta, „évente tízezer tüdődaganatos megbetegedést regisztrálnak, és nyolcezren halnak bele a betegségbe.” Hozzátette: mivel a tüdőrák az egyik leggyakoribb daganatos betegség, így 2019 óta egy állami szűrőprogram is létezik, amivel elsősorban az 50 és 70 év közötti dohányosokat próbálják elérni. A tüdőrákos esetek 80 százalékát a dohányzás okozza, és átlagosan minden 7-8. dohányosnál kialakul a tüdőrák. A szakember elmondta, a programban részt vevők 5 százalékánál mutatták ki a tüdőrák korai stádiumát, ami nagyban növeli a túlélési esélyeket.

Polgár Csaba, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója az emlőrák egy új, úgynevezett brachiterápiás sugárkezelését mutatta be. A brachiterápia egy daganatközeli terápia: a sugárzó izotópot vezetik be egy vékony műanyag katéteren át a kritikus helyre.
A brachiterápia kiváltja a 3-5 hetes, de legalább 3 hetes sugárkezelést, helyette négy nap, újabban már csak két kezelés történik. Előnye ennek az eljárásnak a rövidebb kezelési idő, kíméli az ép szöveteket, kevesebb mellékhatása van és az egészségügyi személyzet sem kap sugárterhelést.

Tenke Pál, a Jahn Ferenc Dél-Pesti Kórház urológiai osztályának osztályvezető főorvosa, a robotsebészet friss magyarországi eredményeit mutatta be. A robotasszisztált eljárás olyan beavatkozásoknál használható, ahol eddig nyitott vagy laparoszkópos műtét történt. Az eszközök mobilisabbak, kisebb a beteg és az egészségügyi személyzet terhelése, és segítségével olyan helyek is elérhetőek a testben, amelyek eddig nem.

Robotsebészeti eljárással operált rák betegségek

A szakember beszámolt arról, hogy a robotsebészeti beavatkozásokat jellemzően
• a prosztatadaganatoknál,
• a hasi,
• nőgyógyászati
• és mellkassebészeti beavatkozásoknál alkalmazzák,
• de hamarosan fej-nyaki műtéteket is végeznek majd ilyen módszerrel.

Mint írták, a Magyar Rákellenes Liga a kezdetektől aktív résztvevője a "Helybe visszük a szűrővizsgálatokat" programnak. Ezért a rákellenes nap alakalmából a szervezet Miskolc környékén öt helyszínen, a Magyar Orvostanhallgatók Szövetsége pedig a négy orvosegyetemi városban: Budapesten, Debrecenben, Pécsen és Szegeden szervez buszos szűréseket.

 (Kép forrása: Pexels)