Nyaralók figyelem: terjedni kezdett a brutális tüneteket produkáló nyugat-nílusi láz

A Spanyolországban és Olaszországban nyaraló turistákat egy veszélyes, akár halálos vírus miatt figyelmeztették a hatóságok. A kór neve nyugat-nílusi láz.

2024. augusztus 7., 12:59

Szerző:

A spanyolországi Sevillában és az olaszországi Modenában is regisztráltak egy-egy nyugat-nílusi lázzal megfertőződött beteget, az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ szerint mindketten helyben kapták el a vírust – adta hírül a Kisalföld külföldi lapinformációkra hivatkozva. A cikk szerint tavaly kilenc országban 713 megbetegedést regisztráltak, amelyek közül 67 halállal végződött.

Mi az a nyugat-nílusi láz?

A nyugat-nílusi láz egy szúnyogcsípéssel átvihető vírusos megbetegedés, amely elsősorban Afrikában, Európa déli részein, Közép-Keleten, Indiában és az Amerikai Egyesült Államokban terjedt el, de az utóbbi években Európában – köztük Romániában, Csehországban és Magyarországon – is megjelent.

Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatása szerint a nyugat-nílusi vírus által okozott, 3-6 napos lappangási idejű fertőző betegség 80-85 százalékban tünetmentesen zajlik, míg az esetek 15-20 százalékban enyhébb, nem jellegzetes tünetekkel jár, többek között ezért is nehezen különíthetők el más vírusos betegségektől.

A nyugat-nílusi láz tünetei közé tartozik a hányinger, a láz, a fényérzékenység, az izomfájdalom, a kötőhártya gyulladása és az arcpirulás. Eközben nyirokcsomó-duzzanatok jelennek meg testszerte, valamint bőrkiütések jelentkeznek a törzsön és a végtagokon. A kezdeti állapot kb. 6 napig tart, amelyet gyors javulás követ. A betegség második periódusában azonban az idősebbeknél agyhártya-agyvelőgyulladás alakulhat ki, a halálos szövődmények is náluk gyakoribbak.

Az esetek kevesebb, mint 1 százalékában kóros agytörzsi elváltozások is jelentkeznek: a vírus gerinc- és agyvelőgyulladást vagy agyhártyagyulladást okozhat, amely az orvostudomány jelenlegi eszközeivel nem gyógyítható és bénuláshoz, kómához vagy a halálhoz vezethet. Ritka szövődmény még a hepatitis, a hasnyálmirigygyulladás, és a szívizomgyulladás. A legveszélyeztetettebbek a fiatalok, az idősek és betegek, mert gyenge az immunrendszerük; náluk a fertőzés halállal is végződhet.

A nyugat-nílusi láz ellen jelenleg sajnos nem áll rendelkezésre hatékony gyógymód.

(Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: Anuj / Pexels)

Az altató nélküli alvás sokkal egyszerűbben elérhető, mint gondolná. Számít a matrac, az ágynemű, a hálószoba hőmérséklete és páratartalma, sőt, még a hálóruha anyaga is. A Pénzcentrum a Magyar Alvás Szövetség szakértőjével járta körül a témát.