Kiderült az igazság a szőlő és a cukorbetegség viszonyáról

Eláruljuk, hogy ehet-e biztonsággal szőlőt cukorbetegség esetén vagy sem.

2024. április 30., 13:28

Szerző:

A szőlő tiltott gyümölcsnek számít a cukorbetegek körében, azonban sokan nem tudják, hogy milyen hatással van a vércukorszintre. Diabétesz esetén a terápia igen fontos részét képezi a megfelelő diéta követése. Ennek keretein belül maximalizálásra kerül a bevihető szénhidrát, illetve kalória mennyisége, figyelni kell az ételek glikémiás indexére, azok felszívódására. Ezen kívül vannak olyan élelmiszerek, melyek fogyasztása cukorbetegség fennállásakor kerülendőek, mivel túlságosan megdobhatják a vércukor értékeit. Sokan úgy vélik, hogy a szőlő is köztük van – írja az Egészségkalauz

A szőlő nem tiltott, sőt 

Nem csak lehet, kell is szőlőt fogyasztani. Cukorbetegség esetén a gyümölcsök, beleértve a szőlőt is, bizony helyet kaphatnak – és kell is helyet kapniuk – az érintettek étrendjében. A szőlő nem csak ízletes, de nagy folyadéktartalmú étel, mely telített zsíroktól mentes, ráadásul tele van növényi alapú antioxidánsokkal, káliummal és K-vitaminnal is. Mary Ellen Phipps, a The Easy Diabetes Cookbook szerzője szerint legyen bármilyen típusú is a szőlő - piros, zöld vagy fekete – mind igen gazdag antioxidánsokban (rezveratrol, a kvercetin, antocianin) és egyéb polifenolokban. Ezek a gyümölcs héjában, húsában és a magvaiban is megtalálhatók.

„Nagy tévhit az, hogy a szőlőben túl sok cukor van, így a cukorbetegeknek kerülniük kell. Kutatásokból tudjuk, hogy a zöldségekben és gyümölcsökben gazdag étrend védelmet nyújt számos krónikus betegséggel, köztük a 2-es típusú cukorbetegséggel szemben, valamint segít a meglévő cukorbetegség kezelésében” – mondja Phipps és hozzátette, hogy a szőlőnek ráadásul alacsony a glikémiás indexe, vagyis lassan szívódik fel, így kevésbé dobja meg hirtelen a glükóz szintjét.

100 gramm szőlő 69 kcal energiát, 23 g szénhidrátot, 0,9 élelmi rostot, 0,16 zsírt és 0,72 fehérjét tartalmaz, tehát egy adag szőlő kb. 23 gramm szénhidrátot és 1 gramm rostot tartalmaz, valamint a napi káliumszükséglet kb. 5 zázalékát fedezi. Ez egy igen fontos ásványi anyag a vérnyomás szabályozásában, így remekül ellensúlyozza a túl sok só bevitelét. Mindezek mellett kitűnő K-vitamin forrás is, amely hozzájárul véralvadás folyamatához és a csontok egészségéhez.

Miként befolyásolja a szőlő a vércukorszintet?

Először is érdemes tudni, hogy a szénhidrátok emésztés során glükózzá (vércukor) bomlanak, ami a szervezet elsődleges energiaforrása. Ezt a hasnyálmirigy által termelt inzulin juttatja be a sejtekbe. Cukorbetegség esetén ez azonban zavart szenved: vagy azért, mert a betegek nem termelnek (elegendő) inzulint, vagy pedig azért, mert a sejtek rezisztensek, vagyis érzéketlenek rá (esetleg a kettő kombinációja). Éppen ezért fontos diabétesz esetén a megfelelő szénhidrát-bevitel, nehogy túl magassá váljon a vérben a vércukor szintje.

A szőlőben található egyik legfontosabb tápanyag a resveratrol, amelyről kimutatták, hogy remek antioxidáns és gyulladásgátló tulajdonságokkal rendelkezik. Sőt, mindezek mellett javíthatja az inzulinérzékenységet és a glükózfelvételt is, így segíthet csökkenteni a vércukor szintjét. A szőlő emellett számos egyéb polifenolt is tartalmaz, amelyek potenciálisan csökkentik a hiperglikémiát és javítják az inzulint termelő béta-sejtek működését. Ráadásul ezek a polifenolok minden szőlőfajtában megtalálhatók.

Így fogyassza a szőlőt cukorbetegség esetén

Hogy csökkenthesse a szőlő okozta vércukor-emelkedést, érdemes más rostot, zsírt és fehérjét tartalmazó élelmiszerekkel kombinálni. Fogyassza például sajttal, teljes kiőrlésű gabonával, sovány húsokkal, diófélékkel, magvakkal. Ekkor ugyanis az ételeknek az emésztése hosszabb ideig tart, így nem emelkedik meg hirtelen a glükóz mennyisége.

A szőlő fogyasztásának kockázata cukorbetegségben

Ahogy látható, a szőlő hasznos lehet a cukorbetegek számára is, ám érdemes néhány lehetséges kockázatot is figyelembe venni. Bár kevesebb, mint azt sokan hiszik, de azért még így is viszonylag magas benne a természetes cukor mennyisége – különösen a fruktóz – aminek túlzott fogyasztása vércukorszint-emelkedést okozhat. Az aszalt szőlő (mazsola) még magasabb cukortartalmú, ezért az inkább kerülendő! Érdemes azt is tudni, hogy létezik ún. fruktózintolerancia is, ami többek közt puffadást, gázképződést vagy hasmenést okozhat, így fontos, hogy figyeljen szervezete reakciójára a szőlő fogyasztása után és ha panaszt tapasztal, konzultáljon orvosával!

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Pixabay)

2024. december 15., 09:19

A bejgli mára összeforrt a karácsonnyal, az ünnepi asztal elmaradhatatlan kellékévé vált. De a sütemény amilyen finom, az elkészítése annyi bosszúságot okozhat, főleg ha szétreped. A következőkben azonban megmutatjuk, hogyan kerülhető el a probléma!