A fénygyökér segít az asztmán és a cukorbetegségen is – nem csak spirituálisoknak

A fénygyökér vagy jamgyökér széleskörű gyógyhatással rendelkezik, jótékony, gyógyító hatása miatt táplálékkiegészítő kapszulák formájában is találkozhatunk vele.

2024. május 27., 11:27

Szerző:

A kínai jamgyökeret Európa több országában, köztük Magyarországon is termesztik. Hazánkban fénygyökér néven is ismert, a név eredetének spirituális jelentése van – írja az Agroinform.

A kínai jamgyökér (Dioscorea batatas) európai meghonosítása Rudolf Steiner munkásságához kötődik. Az osztrák polihisztor, ezoterikus filozófus, az antropozófia megalkotója és a Waldorf-pedagógia atyja ismerte fel e növény jelentőségét.

Rudolf Steiner 1924-ben mezőgazdasági tanfolyamot tartott Koberwitzben, ahol lefektette a ma már világszerte elismert vegyszermentes, biodinamikus mezőgazdálkodás alapjait. Itt került szóba a fénygyökér, amelyről úgy vélte, kiválthatná a burgonyát.

Steiner úgy gondolta, hogy a fénygyökér képes arra, hogy a fény éteri erőit a levelein keresztül befogadja és a gyökérrészében tárolja, az ember pedig a gyökér rendszeres fogyasztásával testébe fogadja a fényétert. Úgy gondolta, azért is kell hogy a fénygyökér felváltsa a burgonyát, mert a burgonya gátolja a szellemi fejlődést, és a materialista, egyoldalú gondolkodást segíti. Szerinte az emberiség a jövőben egyre jobban megérti majd a lét szellemi, érzékfeletti oldalát is, és ezen az úton a gondosan megválasztott táplálkozás, a fizikai test is támogatni tudja.

Hogyan hat valójában a fénygyökér?

A növényben található diosgenin nevű hatóanyagot már nagyon sokan tanulmányozták rák, csontritkulás, szív- és érrendszeri betegségek, érelmeszesedés, diabetes mellitus és bőrbetegségek kezelésével kapcsolatban. Számos tanulmány kimutatta, hogy a diosgenin és származékai megelőző és terápiás hatást fejtenek ki a különböző neurológiai rendellenességekkel szemben.

A növény gyökere változó hosszúságú, akár 1-1,5 m-nél is hosszabb, és vékony gyökérszálak vannak rajta. Ezt a méretet azonban csak kedvező körülmények között éri el, és csak akkor, ha egy kifejlett, vastagabb vagy hosszabb (10-40 cm hosszú) gyökérdarabból fejlődik ki az új növény. A fénygyökér ugyanis szaporítható a terméséből és a bogyókból is, de egyes tapasztalatok szerint utóbbi esetben rövidebb gyökerek fejlődnek.

A gyökerek nagyon törékenyek, ezért már a termesztés során olyan környezetet kell kialakítani, hogy könnyebb legyen a betakarítás. Termesztik ládákban hálóra futtatva a növényt, és ásnak közel egy méter mély és két méter hosszú gödröt, amit laza szerkezetű földdel, elsősorban homokkal töltenek fel.

A felszedett gyökerek felső része nagyon vékony és hajlékony, ezért a középső és az alsó részét szokták fogyasztani. Nyersen és hőkezelés után is meg lehet enni. Előbbi esetben állaga kissé nyákos, íze a csicsókához hasonló. Sütve, főzve viszont nagyon hasonlít a burgonyához, és ugyanazok az ételek készíthetők belőle.

A levelekből gyógytea készíthető, amit elsősorban étvágytalanság, hasmenés, asztma, száraz köhögés, cukorbetegség esetén és nyugtató italként alkalmaznak.

A fénygyökeret érdemes hűvös helyen tárolni, de szobahőmérsékleten is hetekig eláll.

(Kiemelt képünk: Slav4|Ariel Palmon/Wikipédia)