Fotók – Megmutatta otthonát Borbély Alexandra és Nagy Ervin
Színpadias elemek és merész kiegészítők színesítik Borbély Alexandra és Nagy Ervin különleges budai otthonát. A színész-házaspár lakása sok szempontból tükrözi hivatásukat: a drámai részletek és a terek különleges elrendezése is a páros egyedi ízlését mutatja be.
Borbély Alexandra és Nagy Ervin otthona egy nagy kert mélyén, egy kis bel-budai társasház első emeletén bújik meg. Csendes és napfényes, ugyanakkor, – ahogy Szandra meséli – minden szinte karnyújtásnyira van tőle – a társulat, a belváros, a Balaton, de még Szandra Szlovákiában élő családja is. A lakásba már a hirdetésben szereplő képek alapján beleszerettek, és jó jelnek tekintették azt is, hogy a mintegy száz négyzetméteres otthon korábban Galambos Erzsi színművésznőé volt.
„Ahogy megismertem Szandrát és Ervint, az ő temperamentumos stílusuk, illetve a lakás egész napos benapozottsága révén egyre inkább egy kubai és mediterrán hangulatú otthon jelent meg a lelki szemeim előtt. Szinte minden helyiséget kibeleztünk”
– mesélte az ELLE Decoration csapatának Csáki Tünde, a lakás enteriőrtervezője, aki minden kulisszatitokba beavatta a magazint.
![](/data/kepek_221115/Borbe_lyAlexandra_e_s_NagyErvin_laka_sa_fit_800x10000.jpg?key=eceaccb11376d35e120fe13d90117e90)
Mint kiderült, tavasszal épp az utolsó simítások zajlottak a lakás berendezésében, amikor kiderült, hogy hamarosan bővül a család. Szerencsére a vendégszobát iker-babaszobává alakítani nem jelentett kihívást. Bár a tervező szerint a lakásban még nincs a helyén minden apróság, a sztárpár otthonának minden részre készen állt a kislányok érkezésére.
![](/data/kepek_221115/NagyErvin_es_BorbelyAl_exandra_ha_lo_szoba_ja_fit_800x10000.jpg?key=6116f63d17029a95ccb97769050962fc)
A teljes lakást bemutató fotósorozat az ELLE Decoration legfrissebb, téli lapszámában látható.
(Fotók: Villányi Csaba)