4 étel, amit mindenki a hűtőben tárol, pedig tilos
Vannak ételek, amiket szinten mindenki helytelenül tárol.
Gondolta volna, hogy vannak bizonyos ételek, amiket szabadna a hűtőben tárolni? Bizony így van, egy Cory Rodriguez nevű TikTok felhasználó pedig azt is elárulta, pontosan melyek ezek az ételek.
Méz
Cory felhívja rá a figyelmet, hogy a mézet a lehető legtávolabb érdemes tartani a hűtőszekrénytől. A méz ugyanis a hidegben hamar kikristályosodik, a végeredmény pedig egy szemcsés, félszilárd valami lesz, amit aztán lehetetlenség lesz mondjuk teába csurgatni. A méz egyébként idővel így is, úgy is kikristályosodik, de a hideg hatására gyorsul a folyamat. Ami fontos, hogy ettől függetlenül a méznek alapvetően nem lesz semmi egészségkárosító hatása, szóval, ha nem bánja, hogy nehezebb kiszedni az üvegből, akkor ártani nem árt a hűtéssel.
Paradicsom
A tiktokker elmondta, a paradicsomot sem javasolt a hűtőben tárolni, sokkal jobb neki a szobahőmérséklet. Kutatások szerint ugyanis a túl hideg környezet hatására csökken a paradicsomban található ízanyagok mennyisége – írja a Mirror. Állítólag azonban ez a folyamat visszafordítható, amennyiben a paradicsom ismét normál hőmérsékletű helyre kerül.
Krumpli
Cory azt mondja a burgonyát sem szabadna a hűtőben tárolni. Ennek oka, hogy a hideg cukorrá alakíthatja a benne található keményítőt, így a krumpli íze megváltozhat, de sokkal hamarabb meg is romolhat. Fontos kiemelni, hogy a burgonya a konyhapulton sincs jó helyen, mert a napfény, a levegő és a nedvesség hatására is hamar tönkre tud menni. A burgonyát sokkal inkább sötét, hűvös, de nem túl hideg helyen ajánlatos tartani – olvasható a Mirror oldalán.
Hagyma, fokhagyma
A hagymát, fokhagymát az üzletekben sem tárolják hűtőben, ebből adódik, hogy otthon sem szükséges a frigóba tenni. Már csak azért sem, mert a hagyma a hideg és a pára hatására hamar megpuhulhat, ami idő előtt romláshoz vezethet. A fokhagymát sem jó ötlet a hűtőbe tenni, egyfelől azért, mert megszívhatja magát nedvességgel, aminek penészedés lehet a következménye, másrészt pedig azért, mert erős illatát a többi élelmiszer is átveheti.
Itt a videó:
(Forrás: Mirror, Kiemelt képünk illusztráció, Fotó: Freepik)