A 100 éves tanár bácsi elárulta: ez a hosszú életének a titka

Egy nyugdíjas tanár azzal ünnepelte a 100. születésnapját, hogy felfedte hosszú életének a titkát. 

2024. november 18., 13:23

Szerző:

Az idősotthonban élő Albert Stiles nemrégiben ünnepelte a 100. születésnapját, a nyugdíjas tanárbácsi pedig ennek apropójából elárulta, szerinte minek köszönheti a hosszú életét. 

Egy szuperétel lehet a hosszú élet titka?

A bácsi úgy véli, a táplálkozásában keresendő a válasz, ugyanis egész életében odáig volt egy nagyszerű szuperételért, ami nem más, mint a cékla. Albert elmondása szerint már fiatal kora óta imádja a céklát, amit egész eddigi élete során rendszeresen fogyasztott is. 

A mamám indiai volt és sok céklás curryt készített, bár én szívesen fogyasztom hagyományosabb módon, például hidegen, burgonyapürével 

– árulta el a nyugdíjas tanár, aki hozzátette, a céklaevés minden bizonnyal segített neki abban, hogy egészségesen éljen. 

Nagyon egészséges 

A cékla egyébként valóban kiváló rostforrás, emellett tele van folsavval, káliummal és C-vitaminnal is. Ezenkívül megtalálható benne a betain nevű aminosav, a magnézium és persze antioxidánsokban és betalainokban is is gazdag. A betalainok amúgy gyulladáscsökkentő tulajdonságokkal is rendelkező pigmentek, ezért gyakran használják gyógyszerként és étrend-kiegészítőként is. 

Teljesítmény és állóképesség 

A cékla segíthet csökkentei a vérnyomást, a szívbetegségek és a sztrók kockázatát, a benne található antioxidánsok pedig segíthetnek a gyulladások és a sejtkárosodás leküzdésében. Ha pedig mindez nem volna elegendő, akkor meg kell említeni, hogy a cékla javíthatja a teljesítményt és az állóképességet is, továbbá az emésztőrendszer egészségét is támogatja. A benne fellelhető C-vitamin pedig az immunrendszert is védi.  

David Attenborough titka 

Amint az lapunk is megírta David Attenborough már 98 éves, de ennek ellenére még mindig 120 százalékon pörög. A természettudós úgy gondolja, hosszú életét egyértelműen az étrendjének köszönheti, amiben az évek során egyetlen apró dolgot változtatott csak meg. Attenborough ugyanis egy ideje szinte egyáltalán nem eszik vörös húst, ez pedig szerint nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy egészséges maradjon. Attenborough 2017-ben beszélt az étkezési szokásairól, akkor mondta el, hogy már hónapok óta nem evett vörös húst. Az étkezési szokásai kapcsán továbbá felfedte eszik sajtot és halat is. Kutatások szerint egyébként a vörös húsok – például marha, bárány, birka, sertés – túlzott fogyasztása növelheti a bélrák kialakulásának kockázatát is. További részletek ebben a cikkünkben.

(Forrás: Express, Kiemelt képünk illusztráció, Fotó: Freepik)

A bejgli mára összeforrt a karácsonnyal, az ünnepi asztal elmaradhatatlan kellékévé vált. De a sütemény amilyen finom, az elkészítése annyi bosszúságot okozhat, főleg ha szétreped. A következőkben azonban megmutatjuk, hogyan kerülhető el a probléma!