Szaúd-Arábia befektetési alapot hoz létre a szén-dioxid leválasztása és tárolása érdekében

Szerintük ez lehet a megoldás a bolygó felmelegedését okozó gázok csökkentésére.

2021. október 26., 19:35

Szerző:

Szaúd-Arábia bejelentette, hogy befektetési alapot hoz létre egy olyan technológia kifejlesztésére, ami elősegíti a szén-dioxid elkülönítését és tárolását. Szerintük ez lehet a megoldás a közel-keleti gazdaságok fellendítésére és a bolygó felmelegedését okozó gázok csökkentésére – közölte a Bloomberg.

„Az éghajlatváltozás gazdasági lehetőség az egyéneknek és a magánszektor számára is” – jelentette ki Mohammed bin Szalmán koronaherceg hétfőn Rijádban, egy több államfő részvételével tartott fórumon. A kibocsátás csökkentése „munkahelyeket teremt és erősíti az innovációt a régióban”.

Bejelentette, hogy a királyság létrehoz egy gazdasági alapot a szénmegkötés fejlesztésére, ami lehetőséget biztosít, hogy több száz millió embert elláson környezetbarát üzemanyaggal – mondta Mohamed herceg. Ez a kezdeményezés előreláthatóan 39 milliárd riálba (10,4 milliárd dollárba) kerül, amihez Szaúd-Arábia 15 százalékot biztosít.

A kormány regionális központokat is megnyit a viharok előjelzésére, a felhővetés technikai kidolgozására a fenntartható halászat érdekében.

A herceg szombaton ígéretet tett arra, hogy Szaúd-Arábia 2060-ra megszünteti az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását a határain belül. Ez szeizmikus változást jelenthet a világ legnagyobb olajexportőre számára, bár a tisztviselők figyelmeztéttek arra, és hangsúlyozták, hogy Szaúd-Arábiának és másoknak is még évtizedekig szükséges a nyersolaj-kitermelés.

A királyság ennek az elkötelezettségnek részeként próbálja fejleszteni azokat a létesítményeket, amelyek leválasztják és tárolják a szén-dioxid-kibocsátás melléktermékeit. A technológiát a kék hidrogén előállítására akarják felhasználni.

A net-zero cél „jelentős előrelépés” – jelentette ki John Kerry, Joe Biden amerikai elnök klímamegbízottja –, hogy a világ legnagyobb fosszilis tüzelőanyag-termelője felálljon egy olyan pillanatban, amikor minden országnak, függetlenül a körülményeitől, össze kell fognia.

A rijádi konferencia más vezetői is hangsúlyozták, hogy a kormányoknak fel kell gyorsítaniuk az éghajlatváltozás lassítására irányuló erőfeszítéseket.

„Az elmúlt két évben láttunk hatalmas tüzeket Szibériában, Kaliforniában és a dél-európai országokban, ami példátlan” – mondta Imran Khan pakisztáni miniszterelnök. „Remélem, hogy összességében sokkal komolyabban vesszük ezt a kihívást, mint eddig."

Pakisztán leállít minden szénprojektet, és 2030-ra energiakitermelésük 60 százalékát megújulóvá akarják tenni.

(Kiemelt kép: Mohammed bin Szalmán a görög miniszterelnökkel. Fotó: Fayez Nureldine / AFP)