Még mindig gyengélkedik az európai autópiac
Kétmillióval kevesebb új autót adtak el az idei első félévben, mint 2019-ben.
Ugyan júniusban a tavalyinál 13 százalékkal több új autót regisztráltak Európában, az év első hat hónapjában üzembe helyezett közel hat és fél millió jármű még mindig jelentősen elmarad a járvány előtti számoktól. Az Európai Autógyártók Szövetsége által közzétett adatok alapján tavalyhoz képest 27 százalékkal több autó talált gazdára, de az európai piac egyértelműen lassabban tér magához, mint amerikai vagy kínai párja.
A felpattanás alacsonyabb sebessége több tényező együttes hatásának köszönhető, ilyenek elsősorban az oltások elhúzódó folyamata, az Európában hosszabb ideig fenntartott utazási korlátozások, valamint az autógyártásban elengedhetetlen chipekhez szükséges félvezetők globális hiánya. Ez utóbbi deficit miatt a Volkswagen, a BMW és a Renault vezetői fontosnak tartották közösen kiadott közleményben leszögezi, hogy a termelés felfutását éveken át hátráltatni fogja a chiphiány.
„A korlátozások fokozatos feloldásával javuló gazdasági helyzet miatt egyre jobb értékesítési számokat várunk az év második felében. De nem szabad figyelmen hagyni a félvezető piac rossz helyzetét, amely jó eséllyel negatív hatással lesz a növekvő igények teljesítésére“ – írták az LMC Automotive ipariági elemzői, nemrég közzétett féléves elemzésükben. Európa lassabb talpra állása azonban a legnagyobb régiós gyártók egy részét nem érinti. A VW csoportot az erős kínai értékesítés emeli ki a többiek közül, míg a Stellantis csoport számait a nyereséges Jeep terepjárók és a Ram pickupok amerikai forgalma húzzák.
A VW múlt heti jelentésében arról tájékoztatott, hogy első féléves nyeresége elérte a 11 milliárd eurót, míg a Stellantis legnagyobb márkája, a Ford szerint nyeresége a tervezett 5,5 százalék közel másfélszeresére, 7,5 százalékra rúgott. A márka vezérigazgatója Jim Farley szerint a „szédületes” eredményekhez az átlagár jelentős emelkedése járult hozzá elsősorban. Nem meglepő módon a Mercedes-Benz gyártója a Daimler is hasonló tapasztalatokról számolt be csütörtöki jelentésében, kiemelve, hogy az értékesítési arányok a nyereségesebb modellek javára módosultak.
A nagy európai autógyártók közül a Stellantis jelentette a legnagyobb növekedést, 32 százalékkal több autót eladva, mint előző évben, kicsivel megelőzve a Volkswagen értékesítésének 29 százalékos bővülését. Júniusban a Renault csoport járművei közül 19 százalékkal kevesebb talált gazdára mint előző hónapban, így a félévet mindössze 7 százalék pluszban zárta. A luxusszegmensben a BMW múlt hónapban és az első félévben is megelőzte fő riválisát a Daimlert. A bajorok 21 százalékos emelkedést értek el júniusban, és 31 százalékkal haladták meg tavalyi értékesítéseiket az év első hat hónapjában, a Mercedes hasonló számai a múlt hónapban 13 százalékkal csökkentek, ezért első féléves növekedése 18 százalékra rúgott.
(Kiemelt kép: Új Volkswagen márkájú elektromos autók a cég telephelyén a németországi Zwickauban, 2021. március 23-án. Fotó: Stefanie Loos / Bloomberg)