2013. április 9., 19:52

2013. április 9., 17:40

A korábbi ígéretek ellenére a hétfőn megszavazott törvénymódosítás alapján a volt nyugdíjpénztári tagok nem kapják meg az állami egyéni nyugdíjszámlán a korábbi befizetéseiket. Az ellenzék szerint hárommillió munkavállalót hitegetett hazugságokkal, majd lopott meg a kormány, és ezért felelnie kell.

2013. április 9., 17:38

Már több mint kétezer értelmiségi, szimpatizáns és számtalan egyesület csatalakozott a Szellemi Honvédelemhez, azaz a Civil Összefogás Fórum (CÖF) kiáltványához, amelyben elítélik, és nem tűrik szó nélkül, hogy bárki is gyalázza Magyarországot, a magyar kormányt.

2013. április 9., 16:59

Jeszenszky Sándor, a Nemzeti Érzelmű Motorosok Egyesületének vezetője és a XI. kerületi Jobbik elnöke azt állítja, senkit nem akartak megsérteni azzal, hogy Adj gázt! néven hirdették meg motoros felvonulásukat az Élet menete napján. Hajlandó elnézést kérni, de azt várja, ezt velük szemben is tegyék meg, olvasható a Heti Válaszban.

2013. április 9., 16:25

Orbán Viktor még 2010-ben országgyűlési határozatba foglalta ígéretét, hogy létrehozzák az egyéni nyugdíjszámlákat. Tette mindezt az állami pillérbe átléptetett magán-nyugdíjpénztári tagok hitegetésére, miközben a pénztárak vagyonát, a tagok megtakarításait einstandolta – írja közleményében az LMP.

2013. április 9., 14:06

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkársága gyakorlatilag megkérdőjelezte a Központi Statisztikai Hivatal szakmai hitelességét, amikor azt állította, hogy a kérdőív szövege és az elektronikus adatfelvétel hiányosságai miatt csökkent drámai mértékben a katolikusok száma. Valóban hibázott a KSH? A népszámlálás szóvivője szerint nem.

2013. április 9., 12:48

A belügyminiszter szavai szerint azok, akik a saját bőrükön érezték, tapasztalták a márciusi rendkívüli hóhelyzet nehézségeit, jónak vagy kiválónak ítélték meg a mentésben részt vevők tevékenységét. Pintér Sándor az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának keddi ülésén beszélt erről.

2013. április 9., 11:59

Fischer Ádám Kossuth-díjas világhírű karmester, a Magyar Helsinki Bizottság tagja még tavaly nemzetközi aláírásgyűjtést szervezett az Új Színházba tervezett Csurka-darab, a Hatodik koporsó bemutatója ellen. Nyugat-európai fórumokon és lapokban többször is tiltakozott a magyar kulturális közélet bizonyos történései miatt.

2013. április 9., 10:04

Kiemelten foglalkozik a külföldi sajtó Király Júlia MNB-alelnök lemondásával. Király szavai szerint a parancsra megírt és átírt, a bizalmatlanság légkörében készült elemzések rossz és nem kellően átgondolt döntésekhez vezetnek. Az indoklás határozottsága elemzők szerint felszítja az intézmény függetlensége körüli aggodalmakat, sőt romba dönti a bank maradék hitelességét.

2013. április 9., 06:03

Elindulnak az egyéni számlák az állami nyugdíjrendszerben. A parlamentben hétfőn elfogadott törvény szerint a számlákra az ez év eleje után befizetett nyugdíjjárulék összege kerül. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője azonban újságíróknak azt mondta: még idén jóváírják a korábbi magán-nyugdíjpénztári befizetéseket is.

2013. április 8., 21:57

A Párbeszéd Magyarországért (PM) véleménye szerint az Orbán-kormány „két és fél éve hazudozik” a nyugdíjakról, mára már kiderült, hogy végleg rátették a kezüket a magán-nyugdíjpénztári megtakarításokra – jelentette ki hétfői, parlamenti sajtótájékoztatóján Jávor Benedek.

2013. április 8., 21:30

Angela Merkel német kancellár félig lengyel, és ennek részleteit állítólag ő maga sem rég ismeri. Ez egy frissen megjelent német életrajzból derült ki a napokban. Eddig azt lehetett tudni, hogy a politikusnő Horst Kasner evangélikus lelkész lánya (Merkelnek az első férjét hívták, akivel fiatalkorában néhány évig élt együtt, de nevét megtartotta a válás után és mostani házasságában is), az azonban újdonság, hogy a két éve meghalt papa 1926-ban Horst Kaźmierczak néven jött a világra, és négyéves volt, amikor a család németesítette a nevét. DOMÁNY ANDRÁS írása.

2013. április 8., 20:30

A Medián márciusi felmérése szerint több jelölt esetén Orbán Viktort a szavazókorú népesség 29 százaléka tartja a legalkalmasabb miniszterelnöknek, Bajnai Gordon 16 százalékkal a második, míg három további jelölt közül Mesterházy Attila és Vona Gábor támogatottsága 9-9, Gyurcsány Ferencé 4 százalékos. A közvélemény-kutató a felmérés eredményét hétfőn juttatta el az MTI-hez.

2013. április 8., 19:13

Január eleje óta az országos rendőrfőkapitány – két részletben – fokozott ellenőrzést rendelt el az ország egész területére, extra rendőri intézkedésekkel.