A Tihanyi Bencés Apátság oldalában ünnepélyesen átadták a Pünkösdi ligetet, egy különleges tájépítészeti alkotást, amely a természet és a spiritualitás mély összefonódását hivatott megjeleníteni.
Kivonul Magyarországról a kötszereket forgalmazó, illetve a nehezen gyógyuló sebek kezelésében érdekelt holland-magyar vegyesvállalat.
Kádár János bár nem élt fényűzően, azért az egykori pártfőtitkárnak mindene megvolt. Illetve még annál is több.
A Milton Friedman Egyetem Repülőmérnöki Tanszékének célja, hogy a pilótajelöltek a legmagasabb szintű felkészítést kapják – a vizsgaeredmények alapján ez teljesül is.
Nagy Márton szerint Budapest számlájának inkasszója jogszerű volt.
2016. január 7., 18:23
A neten máris lecsaptak Orbán legújabb, migránsokkal kapcsolatos kijelentésére.
2016. január 7., 17:55
Forgalmi okok miatt nem közlekedik az M2-es metró az Örs vezér tere és a Deák Ferenc tér között – közölte a BKK Info.
2016. január 7., 17:19
Váratlanul lemondott tisztségéről Kiss László, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya. A 75 éves edzőlegenda 1993 óta vezette a női úszócsapatot, 1999-ben vette át a férfiak irányítását is.
2016. január 7., 17:05
Rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezte a 47 választott képviselővel rendelkező Országos Roma Önkormányzat tagjainak mintegy fele. A szervezet Farkas Flóriánhoz hű csoportja szerint le kell váltani a jelenlegi vezetést és biztosítani a képviselők és a hozzátartozóik részvételi lehetőségét a pénzes uniós projektekben.
2016. január 7., 15:11
Hatalmas az érdeklődés a kormány 10+10 milliósra kibővített új otthonteremtési programja iránt. A kedvezmény igénybevételét ugyanakkor számos feltételhez kötik. Csak házasok kérhetik az új csokot? Mi történik, ha tönkremegy a házasság, és még csak egy vagy két gyerek született? Ezeknek a kérdéseknek jártunk utána.
2016. január 7., 13:33
A Tett és Védelem Alapítvány beadványa nyomán a Fejér Megyei Főügyészség kezdeményezte, hogy a Székesfehérvári Törvényszék kérje a Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalását a Hóman Bálint Alapítvány elnevezése ügyében. Amennyiben állásfoglalásában az MTA is aggályosnak ítéli a névválasztást, az belátható időn belül a Hóman Bálint Alapítvány megszűnését eredményezheti.
2016. január 7., 12:16
A Nomura szerint komoly baj, hogy Matolcsyék mostani céljai egymásnak ellentmondók.
2016. január 7., 10:47
Újabb pofont kapott a már így is ezer sebből vérző paksi bővítés: nyilvánosságra került az Európai Bizottság levele a tiltott állami támogatás miatt indított vizsgálatról.
2016. január 7., 10:06
A tanárok 2015-ben és 2016-ban hozzávetőleg kéthavi minimálbérnek megfelelő összegtől esnek el amiatt, hogy a pedagógus-bértábla alapját már nem a minimálbér, hanem egy úgynevezett vetítési alap képezi.
2016. január 7., 09:36
Rendkívül csúszós tükörjég borítja az útfelszínt az M7-es autópálya 115-ös és 120-as kilométer közötti szakaszán, emiatt reggel több, személyi sérüléssel nem járó baleset is történt – tájékoztatta a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-t csütörtökön.
2016. január 7., 08:55
Árokba borult egy mikrobusz Tiszacsege és Egyek között csütörtökön reggel – közölte a katasztrófavédelem.
2016. január 7., 08:51
Baranya megye harminchét településén áramkimaradásokat okozott a csütörtöki havazás – közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
2016. január 7., 08:18
A Financial Times azt írja az Orbán–Kaczyński-egyeztetés után, hogy Lengyelország modellnek tekinti az orbáni Magyarországot, a Jog és Igazságosság elnöke régóta csodálja a magyar politikust.
2016. január 7., 04:00
Két állampolgár tartotta vissza azt a derecskei férfit, aki a megalapozott gyanú szerint kirabolt egy debreceni élelmiszerboltot. A gyanúsított menekülés közben két lövést is leadott. Személyi sérülés nem történt – közölte weboldalán a rendőrség.
2016. január 7., 02:00
Korlátozták a 7,5 tonna össztömeg feletti járművek közlekedését Somogy megye több útszakaszán – tájékoztatta a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szerda este az MTI-t.
2016. január 6., 18:21
A miskolci Herman Ottó Gimnázium tantestülete nyílt levelet írt a kormánynak, miután hiába juttatták el észrevételeiket az oktatás irányítóihoz, semmiféle választ nem kaptak. A gimnázium tanárai szerint már az egész oktatási rendszer van veszélyben.