Iszonyatos: sorra fulladtak bele az őzek tataházai hígtrágya-tározóba

Komoly gondok vannak a tataházai hígtrágya-tározónál, a nem megfelelő elkerítés miatt több őz is beleesett a tározóba, néhányukat nem tudták megmenteni.

2024. augusztus 15., 16:23

Szerző:

Több őz is belefulladt az 55-ös főút közelében található tataházai hígtrágya-tározóba, amely egy súlyos környezeti és állatvédelmi problémának minősül – írja a Bácsalmási Hírek alapján az Index.

A bejelentés a Bácsalmás Önkormányzati Tűzoltó-parancsnoksághoz érkezett a tározóba csúszott őzekről. A kiérkező egység két élő és több elpusztult állatot talált a tározóban. Weisz István, a Felsőszentiváni Vadásztársaság elnöke elmondta, hogy az elmúlt napokban több mentési akciót hajtottak végre, amelyen élő és elpusztult állatokat, illetve maradványokat emeltek ki a tározóból.

A tározó tulajdonosa, a Pápai Hús Kft., akivel a portál felvette a kapcsolatot. A vállalat állítása szerint megkeresésükig nem volt tudomásuk arról, hogy a létesítmény nincs megfelelően bekerítve.

Tataháza Községi Önkormányzat jegyzője, Vörös Róbert elmondta, hogy az önkormányzat próbált lépéseket tenni a probléma megoldására, azonban a tulajdonossal nem tudtak dűlőre jutni. A jegyző szerint korábban volt kerítés a terület körül, ennek azonban ma már nyoma sincs.

A helyzet katasztrofális! Természetesen nyitottak vagyunk minden ötletre, meghallgatunk minden megoldási javaslatot, mert mielőbb meg kell szüntetni ezt a veszélyforrást! – mondta Weisz István, a Felsőszentiváni Vadásztársaság elnöke.

Döbbenetes számok: több mint tízezer háziállatot tesznek ki az utcára

Több mint tízezer háziállatot hagynak magára évente – hívta fel a figyelmet az Állatbarátok nevű horvát civil szervezet csütörtökön. Az egyesület 2002 óta folytat kampányt az háziállatok kidobása ellen „A család a tengerre, a kutya az utcára?!” címmel.

Luka Oman, a szervezet elnöke szerint ez annak a jele, hogy mielőbb meg kell változtatni az állatvédelmi törvényt.

„A számok magukért beszélnek: rólunk, mint társadalomról, a rendezetlenségről és a felelőtlenségről” 

– értékelte Oman. Ugyanakkor hozzátette: az emberek általános tudatossága növekszik, és egyre többen gondolják úgy, hogy az állatok is élőlények, magukra hagyásuk pedig megengedhetetlen.

Rámutatott: a helyzet sokkal tarthatatlanabb lenne, ha nem dolgoznának a probléma megoldásán. Egyben abbéli meggyőződésének adott hangot, hogy az elhagyott állatok száma csökkenni fog, amennyiben kitartóan folytatják az oktatást, továbbá népszerűsítik az ivartalanítást, a mikrochipes megjelölést és az örökbefogadást a vásárlás helyett.

„Senkinek nem kötelező gondoskodnia egy állatról, de ha így dönt, vállalnia kell a felelősséget” 

– húzta alá.

Horvátországban idén áprilisban lépett életbe az a törvény, amely börtönbüntetést ír elő az állatok magukra hagyásáért, valamint eltiltja az állatkínzókat az állattartástól.

 

További részletek itt.

(Fotó: Bácsalmási Hírek/Youtube)

A komposztálás során a szerves hulladékot gyűjtjük össze, és olyan módon kezeljük, hogy elősegítsük a biológiai lebomlásukat. Komposztálni nem bonyoltult, de néhány fontos szabályt érdemes szem előtt tartani.

 

Bél-kő fehér mészkősivataga olyan, mintha az ember a Csillagok háborújának Tatooine nevű bolygóján járna. A helyi űrkikötő a Vörösbarát söröző, ahol bitang erős a kávé és a Szomjas Csuka, ahol a túra végén a Lak-völgyi-tó partján akár meg is vacsorázhatunk. Az egyedülálló túra közben elmerülhetünk a történelemben és a természetben is, tartsanak velünk!