Soha nem volt élet a Marson

A vártnál hatszor kevesebb, elenyésző mértékű metánt talált a Mars légkörében a Curiosity, ami a NASA szakembereinek a Science című tudományos folyóiratban csütörtökön megjelent tanulmánya szerint jelentősen csökkenti annak esélyét, hogy mikrobiális élet volt vagy lenne a vörös bolygón.

2013. szeptember 26., 06:22

A tudósok előzőleg űrszondák és teleszkópok megfigyelései alapján abban reménykedtek, hogy a Mars légkörében jelentős mennyiségben van jelen metán, a bolygó felszíne alatt pedig a gázt kibocsátó mikrobák.

A marsjáró tavaly landolt a vörös bolygó felszínén – a Gale-kráterben –, azóta elemzi az ottani levegőt egy parányi lézer segítségével kutatva a metán után. A Földön a gáz nagyrészt az élet mellékterméke, többek közt akkor kerül a levegőbe, amikor az állatok emésztenek vagy a növények elrothadnak – írja az MTI.

A Curiosity híján van az olyan eszközöknek, amelyekkel közvetlenül kutathatná az élet egyszerű formáinak jelenlegi vagy múltbéli nyomát, ezért a tudósok nagy reményeket fűztek ahhoz, hogy a rover az élet jeleként értelmezhető metánt fog „belélegezni”, miután a Mars körül keringő űrszondák és a Földön üzemelő teleszkópok már évekkel ezelőtt észlelték a gáz jelenlétét a bolygó légkörében.

„Ha lenne mikrobiális élet valahol a Marson – igazán egészséges és lüktető –, annak talán lennének látható jelei a légkörben” – fogalmazott Paul Mahaffy, a NASA Goddard-központjának tudósa.

Küldetése első nyolc hónapjában a Curiosity gyakori mintavétellel hosszasan vizsgálta a marsi levegőt, miközben a tavasz nyárba fordult a bolygón. „Bármikor figyeltük, sosem láttuk (a metánt)” – részletezte Christopher Webster, a NASA bolygókutató intézetének munkatársa, a kutatás vezetője, aki noha sok tekintetben csalódást keltőnek nevezte az eredményt, megjegyezte, hogy folytatódik a metán utáni vadászat. A gáz ugyanis nem biológiai folyamatok eredményeként is létrejöhet.

Michael Mumma, szintén a Goddard-központ kutatója, korábban felhívta a figyelmet a Mars nyugati féltekéjén lévő három régióban is észlelt rejtélyes metánrobbanásra. Ő nem vett részt a mostani kutatásban, de jelezte, hogy kitart megfigyelései mellett.

A Curiosity szeptemberben érte el első pihenőhelyét a Gale-kráterből a marsi egyenlítő közelében kiemelkedő Sharp-hegy felé vezető hosszú útján, amely a várakozások szerint csaknem egy évig tart majd. Küldetése során a rover a továbbiakban havi rendszerességgel fog „beleszagolni” a bolygó légkörébe.

A marsjáró korábban egy olyan régvolt környezet nyomaira bukkant, amely egykor alkalmas lehetett a földihez hasonló típusú mikroszkopikus életre. A tudósok még mindig abban bíznak, hogy a rover az élet kémiai összetevőiként számon tartott építőkövek, vagyis szerves molekulák jeleit fedezi fel a Sharp-hegy lábánál.

Tényleg meghosszabbítható az élet a biohacking segítségével, vagy ez csak egy hangzatos áltudomány? Mikor özönlik el Magyarország utcáit a kiborgok és a transzhumánok? Már elérhetők az MVM Future Talks tudományos sorozat nagyköveteinek dokumentumfilmjei, amelyekben olyan neves tech innovátorok szólalnak meg  az „örök élet” lehetőségeiről, mint Giulia Enders, Teemu Arina, Ulbert István vagy  Joe Cohen.