Pénztárosként is jobban lehet keresni, mint a tudományos pálya elején

Még 2015-ben járta be a világsajtót a magyar biológus, Páll-Gergely Barna felfedezése, aki kínai talajmintákban rábukkant a világ legkisebb csigafajára, amelyet később a feleségéről Angustopila dominikae-nek nevezett el. Akkoriban rengeteg médiumban, többek között a The Guardian-ban és a National Geographic-ban is megjelent az eset, a 168 pedig több mint öt évvel ezután ellátogatott a kutatóhoz, hogy megtudjuk, milyen felfedezéseken dolgozik azóta. Az ATK Növényvédelmi Intézetének malakológusa egy olyan világról mesélt nekünk, amelyről a közbeszédben csak keveset lehet hallani. A csigák kutatása, a különböző fajok feltérképezése mellett a kutatói munka folyamata, szépségei és nehézségei is kirajzolódtak előttünk a beszélgetés alatt. Mindezek mellett a tudósok anyagi megbecsülése, illetve az utánpótlás problémái is szóba kerültek. Kiderült, a felszín alatt mélyebb és komolyabb dilemmák bújnak meg, mint korábban gondoltuk.

Miért választja valaki pont ezt a szakmát, és lesz belőle 'csigász'?

Öt éves korom óta gyűjtöttem a tengeri csigaházakat, bár sosem jártam a tengernél, de a rendszerváltás után kirakatokban sokszor felbukkantak szép csigaházak, itt-ott lehetett őket kapni. Valahogy ez nagyon megtetszett. Később gimnazista koromban találkoztam olyan emberekkel, akik szárazföldi csigákat kutattak Magyarországon és a Balkánon, és onnantól kezdve eldöntöttem, én is ezzel szeretnék foglalkozni felnőttként.

Azért is érdekes ez, mert a csiga egy olyan állat, amelytől rengetegen irtóznak. Önnel ez sosem fordult elő?

Dehogyis. Szeretem őket, hiszen rendkívül változatos megjelenésűek, szépek és érdekesek.

Mit gondol, miért undorodnak sokan a csigáktól?

Valószínűleg a nyálka az oka. A meztelencsiga más kategória, de a házas csigát a legtöbben cukinak tartják.

Őket mivel győzné meg, mitől szerethetők a csigák?

Amelyeknek háza van, azok rendkívül szépek tudnak lenni. A meztelencsiga egy kicsit nehezebb téma, de bennük is meg lehet találni a különlegességet, meg lehet látni a szépséget például az érdekes mintázatukban. Egyébként az irtózás csökkentésére ajánlanék egy technikát. Érdemes először a kicsi, cuki, pár milliméteres csigákat megvizsgálni mikroszkóp alatt. A pókiszonnyal is így van ez: minél kisebb a pók, annál kevésbé zavaró. Ha így vesszük, akár terápiás hatással is bírhat az általam felfedezett csiga. A körülbelül kétszázhatvan magyarországi puhatestű között is fellelhetőek egy-két milliméteres apróságok.

Beszéljünk egy kicsit a híres felfedezéséről. Találtak azóta kisebb csigafajt?

2015-ben írtuk le az Angustopila dominikae nevű fajt Kínából, mint a világ legkisebb csigáját. A hír akkor bejárta a világsajtót. Két hónapra rá holland kutatók Borneóban rábukkantak egy még kisebbre, ezzel meg is döntötték a rekordunkat. Ettől függetlenül pont mostanában nyújtottunk be egy kéziratot, amelyben leírunk egy még ennél is apróbbat. Egy észak-vietnámi barlangi csigáról van szó.

Mégis minek hatására és hogyan kezdi el vizsgálni pont a vietnámi csigákat?

A trópusokon sokkal több faj él, mint a mérsékelt övben, tehát adja magát, hogy a sokféleség szerelmesei trópusi élőlényekkel foglalkozzanak. A vizsgálandó példányok megszerzésére többféle módszer lehetséges. Az egyik, hogy az ember elmegy gyűjteni egy expedíció keretében, hazahozza az anyagot, és feldolgozza. Én viszont általában olyan múzeumoktól kölcsönzök, amelyek ehhez hasonló expedíciókat szerveznek. A felhalmozott anyagot elhelyezik a saját gyűjteményükben, amelyet aztán a világ bármely pontján élő szakemberek kikölcsönözhetnek és feldolgozhatnak. Magángyűjtőktől szintén lehet anyagot szerezni.

Mi alapján választja ki a kutatott helyszínt, és honnan tudja, hogy ott fog találni bármit?

Az élővilág változatossága, vagyis a biodiverzitás szempontjából Délkelet-Ázsia Földünk egyik fő forrópontja, ott tényleg rengeteg az ismert, illetve a várható teljesen új faj. Bár főleg ott élő csigákkal foglalkozom, Ázsiában nem sokat gyűjtöttem, maximum egy-egy konferencia után pár napig. Az ott gyűjtő expedíciók geológiai térképekről szokták kilesni, hogy pontosan mely falu határába kell elmenniük, hogy mészkőhegyeket találjanak. Mivel a csiga mészből építi fel a házát, a kalcium-karbonátban dús helyeken érdemes fürkészni.

Ön is szokott expedíciókon részt venni?

Igen. Az Új-Kaledónia nevezetű szigetre szoktam expedíciókra járni, amely Ausztráliától keletre fekszik. A párizsi Természettudományi Múzeum indított egy olyan expedíció-sorozatot, amelyben megpróbáljuk összegyűjteni, dokumentálni és leírni az összes szárazföldi csigafajt. Három ilyen expedíciót szerveztek az elmúlt években, ezek közül kettőn tudtam részt venni. Valószínűleg jövőre is megyünk. A párizsi múzeum mindig hív, hiszen szükségük van arra, hogy a gyűjtött anyagot valaki tudományos alapossággal feldolgozza, valamint az új fajokat leírja, és erre sajnos manapság kevesen képesek.

Meddig tart egy ilyen expedíció?

Nagyságrendileg három-négy hétbe telik, legalábbis az, ahova én szoktam járni. A Balkánon gyűjtő kollégáim leggyakrabban egy vagy két hétre mennek. Minél messzebb megy az ember, annál tovább érdemes maradni a hatékonyság növelése miatt.

Amikor éppen nem expedíción van, hogyan néz ki egy munkanapja?

Rengeteg projekt folyik párhuzamosan, amelyekben mint témavezető veszek részt. Például Turóci Ágnes doktoranduszommal egy meztelencsigákról szóló határozókönyvet írunk. Gyakran gyűjtjük a meztelencsigákat, Ági fotózza és boncolja őket. Körülbelül két év múlva születik meg a kötet. Ezen kívül van olyan szakdolgozóm, aki a budapesti kertészetek csigáit vizsgálja, és ott már három olyan meztelencsiga fajt talált, amely idegenhonos, behurcolt faj, és Magyarországon nem került még elő. Érdemes ezeket a helyszíneket, 'behurcolási forrópontokat' monitorozni, mert innen terjedhetnek el a külhoni fajok hazánkban. A munkám további fontos része a mikroszkóp alatt történik: meghatározom a gyűjtött anyagot, összehasonlítom a példányokat, eldöntöm, melyik közülük az új faj. Utána lefotózom, lemérem őket, és tudományos igényességgel leírom a jellegzetességeiket. Persze a publikációk megírása, más kéziratainak bírálata, tudományos kiadványok szerkesztése, pályázatok írása is sok időt vesz el, sosem unatkozom.

Az ön által felfedezett legkisebb csigafajt a feleségéről nevezte el. Mi alapján döntik el a kutatók, hogy a tudományos felfedezést kiről, miről nevezik el?

Nyilván az a legjobb, ha a jellemzői alapján adunk neki nevet. Előfordul olyan is, hogy az új faj arról a lelőhelyről kapja a tudományos nevét, ahol ráleltek. Ezt sosem szerettem, mert később akár kiderülhet, hogy mondjuk kétszáz kilométerrel arrébb is él, és így végül a megnevezés furán veszi ki magát. Szokás olyan emberről elnevezni, aki az expedícióban segédkezett, vagy gyűjtötte az adott fajt. Szinte bárkit választhatunk múzsának, persze bizonyos írott és íratlan szabályokat figyelembe véve. A megosztó ötleteket érdemes elkerülni, például politikusról nem igazán illik elnevezni. Érdekesség, hogy korábban egy amerikai bogarász George Bushról és két további politikusról is elnevezett egy-egy fajt. De ugyancsak létezik egy Hitlerről elnevezett bogárfaj, amelyért állítólag neonácik magas összegeket fizetnek.

Ha ezeket az expedíciókat nem ön egyedül csinálja, hanem egy csapattal közösen, akkor miért pont ön nevezhette el ezt a bizonyos csigafajt?

Mert annak eldöntését, hogy melyek az új fajok, és a publikálást én végzem el. Azonban az új nevek mindig konszenzusos alapon jönnek létre.

Az ön által említett, újonnan felfedezett legkisebb csigafajnak mi lesz a neve?

Egy görög szó, amely azt jelenti, hogy „a legkisebb”. Ezt már eldöntöttük.

Említette, hogy kevés ilyen szakember van, mint ön.

Valóban, a Földön elképesztő mértékben csökken a biodiverzitás az emberi tevékenység hatására, ennek ellenére egyre kevesebben vizsgálják. Magyarországon jelenleg húsz-huszonöt olyan szakember dolgozik, aki ismeretlen fajokat fedez fel, és a döntő többségüknek nem ez a fő tevékenysége, amiért a fizetését kapja. Harmincöt éves vagyok, nincsen itthon nálam fiatalabb kutató a szakmában. Aki taxonómus akar lenni, már gyakran húsz-huszonöt éves kora körül publikál, de ilyen sajnos nincs itthon, máris kialakult egy tízéves szakadék. Nem jön az utánpótlás, és ez sajnos nemzetközi trend. Persze ez sovány vigasz. A napokban kezdtem összeszedni kollégák segítségével, hogy a magyar fauna hány fajt tartalmaz, és azt mennyire tudjuk mi, magyar kutatók meghatározni, azonosítani. Az eredmény lesújtó: a körülbelül negyvenezer állatfaj mintegy felének vagy egyszerűen nincs hazai szakértője, tehát senki nem tudja azonosítani, vagy éppen csak egy-egy személy, aki legtöbbször az idős kutatók közül kerül ki.

És ennek mi az oka?

Sok oka van. Az egyik és legfontosabb, hogy egyszerűen nincsenek ilyen jellegű álláshelyek. Elég belegondolni, mi történt a Magyar Természettudományi Múzeummal az elmúlt időszakban, hanyatt-homlok menekültek onnan a zoológusok. Már nem tekinthető olyan szinten kutatóhelynek, mint mondjuk az 1980-as években. Akkoriban az ott dolgozó kutatók tényleg százasával fedezték fel az új fajokat, világszintű expedíciókat szerveztek, a magyar zoológiát világszintre emelték. A másik ok, hogy a tudományos életben való előrejutáshoz bizonyos mennyiségű és presztízsű publikációt kell írni, és az nálunk nehezebb. Az új fajok felfedezése nem 'trendi'. Nehezebb az ilyesmit jó lapokban publikálni, mint más tudományterületeken, ez egy bonyolult belső tudománymetriai kérdés. Talán az említhető harmadik okként, hogy egy-egy állatcsoport szakértőjévé válni legalább évtizedes kemény munka során lehet, a tudományfinanszírozás viszont rövidebb projektekben gondolkozik a világon bárhol.

Aggódik, hogy esetleg nem lesz utódja, aki továbbvigye a munkája gyümölcsét?

Igen, hiszen egyre kevesebben vagyunk Magyarországon és világszinten is. Most is van hallgatóm, aki csigák rendszertanával foglalkozik, de nem tudom neki garantálni, hogy állása is lesz. Ezzel párhuzamosan a Földön élő összes állatfajnak körülbelül a nyolcvan százalékát még nem ismerjük. Persze gerincesekből a legtöbbet már ismerjük, új madárfajt sem igazán fogunk már találni, maximum néhány nagyon eldugott trópusi szigeten. Új emlősökre azért még bukkanhatunk, például az említett Természettudományi Múzeum kutatói jónéhány trópusi denevérfajt felfedeztek. A különböző rovarok és egyéb gerinctelenek tekintetében viszont még nagyon le vagyunk maradva, egészen biztos, hogy több az ismeretlen, mint az ismert faj. Például most a világ legkisebb csigáinak csoportjával foglalkozom, amelyből jelenleg tíz faj ismert. A következő cikkemben leírunk további negyvenöt új fajt Délkelet-Ázsiából, de ennek többszöröse is lehet még felfedezetlen.

Mégis, mit tudna mondani a fiataloknak?

A felfedezés élménye talán egyik tudományágban sem olyan egyértelmű, mint a taxonómiában. Felfedezni valamit, amit senki nem látott még, a kutatói lét egyik alapvető szépsége és örömforrása.

Milyen megbecsülésre számíthat ma Magyarországon egy kutató?

A szűkebb szakmám, tehát a taxonómia nehéz hazai és nemzetközi helyzetétől eltérően úgy látom, hogy összességében itthon a kutatók kilátásai egyre jobbak.

Javuló tendenciát észlel?

Amikor kivették a kutatóintézeteket a közalkalmazotti státusz alól, akkor mindenki attól félt, hogy ez borzasztóan rossz lesz. De igazából sokkal jobb lett, nőttek a fizetések, és ez végre a tudományos teljesítménynek is löketet adott. Tényleg úgy látszik, hogy aki jól teljesít, az jól tud élni kutatóként. Csakhogy elkezdeni nehéz. Aki doktorálni szeretne, az 140 ezer forintot keres két évig, a második két évben 180 ezer forintot. A hozzám jelentkezőkkel is közlöm, hogy amennyiben idejönnek, nagyon jó kutatásokat végezhetnek majd, csak legalább négy évig nem tudnak majd elköltözni a szüleiktől. 140 ezer forintból nem lehet elindítani egy felnőtt életet, ezzel muszáj kezdenie valamit a mindenkori kormányzatnak. Amikor tíz éve valaki doktorálni szeretett volna, versenyfutás volt a doktori helyekért, interjúztattak, és tízből kiválasztottak kettőt, pedig akkor még alacsonyabbak voltak a doktori ösztöndíjak. Most meg ott állnak üresen a doktori helyek, és senki nem akarja elkezdeni a megalázó fizetések miatt. Úgy néz ki, hogy megváltozott a világ, pénztárosként is jobban lehet keresni, mint a tudományos pálya elején. Vannak persze pályázható ösztöndíjak, szerencsére ezek köre is bővült, de azt vagy megkapja az ember, vagy nem, és nem lehet egzisztenciát építeni bizonytalan alapra. Nekem egész jó fizetésem van már, de ez harmincöt éves koromra következett be, sokaknak még idősebb korára. Most értem el egy olyan helyzetbe, hogy a fent tudok tartani egy családot, és nincsenek napi anyagi gondjaim. Jelenleg ehhez a pályához ki kell bírni azt a tíz-tizenöt évet, amikor az egyetemi diploma megszerzése után a fiatal kutató kialakítja a saját kutatói státuszát, és ez luxus, nagyon kevesen vállalják be. Egyszerűen frissen egyetemet végzett fiatalként ez nem csábító, mert nincs garancia rá, hogy bejön.

Tehát a béremelés oldaná meg a szakmai utánpótlás kérdését.

Persze. Akármit mondhatunk, itt minden a fizetésen múlik, és azon, hogy egy fiatalnak ne kelljen évekig nyomorognia ahhoz, hogy kutató váljon belőle. Ha ez megoldódik, az utánpótlás kérdésével sem lesznek problémák.

MM_Malakologus_022_20210920

Páll-Gergely Barna (Gyergyószentmiklós, Románia, 1986. május 20. –) zoológus, malakológus, PhD, több szárazföldi csigafaj felfedezője, a Magyar Malakológiai Társaság tagja. Ő fedezte fel a világ legkisebb szárazföldi csigáját, az Angustopila dominikae-t, amelyet a feleségéről nevezett el. 2020-ban a Magyar Tudományos Akadémia által alapított Jermy Tibor-díjban részesült. 2021. szeptember 21. Fotó: Merész Márton

 (Kiemelt képek: Fotó: Merész Márton I 168)