Orwell után szabadon

2011. október 19., 11:32

A 2011/39. számban megjelent A zemberek című cikkben több megszólaló állítja, hogy bár közel állunk hozzá, a Fidesz még nem valósította meg Orwell 1984 című művének valamennyi részletét. Szerintem tévednek. A Fidesz vezetősége, ha mást nem is, ezt az egy könyvet biztosan elolvasta és tökéletesen a magáévá tette.

Nézzük kicsit részletesebben a legfontosabbakat.

Duplagondol. Orbán az uniós elnökség során másképp nyilatkozott az unióban, s teljesen mást itthon, nemrég pedig kiderült, azt is mondta: „Nem azt kell nézni, mit mondok, hanem azt, mit teszek.” Harmadrészt: egy másik nyilatkozata szerint Kína bizonyos szempontból szövetségesünk, más szempontból nem.

Igazságminisztérium. Ez a Fidesz vezetősége, voltaképpen maga Orbán. Részben az első pontból következik, hogy Kína soha nem volt a szövetségesünk. Aztán kellett a pénz, és Kína mindig is a szövetségesünk volt. Egy újabb változás után újra az ellenségünk lesz. Lehetne még sorolni a példákat a történelem állandó átírására...

Két perc gyűlölet. Ez régebben a Fidesz gyűlése volt, ma ellenben akármelyik politikusa megszólalásának megfeleltethető. És az első számú közellenség, akire minden rosszat kivetítünk – Orwell Goldsteinje –, Gyurcsány Ferenc.

Újbeszél. Bár szavak szisztematikus megsemmisítésére eddig valóban nem került sor, a Fideszben rengeteg szó tilalmi listára került, amiképpen azt a cikk is írja, illetve új értelmet kapott. Például: elbocsátás = átszervezés vagy racionalizálás.

Nemszemély. Orbán, ha jól emlékszem, valamelyik választás előtt azt találta mondani – legalábbis ez volt a lényege annak, amit mondott: „Aki nincs velünk, az nincs.” A regényben a nemszemély olyan ember, akinek a létezéséről minden nyomot eltöröltek. Idézzük csak fel a párbeszédet:

„– Létezik-e Nagy Testvér?
– Persze hogy létezik. A Párt létezik. A Nagy Testvér a Párt megtestesülése.
– Létezik-e ugyanúgy, ahogy én létezem?
– Te nem létezel.”
Gondolatbűnözés, gondolatrendőrség. Mindenki, aki mást gondol vagy mond, mint a Fidesz (Orbán) hivatalos véleménye, illetve amit jóváhagyott, gondolatbűnöző.

Emlékezzünk csak, mi történt a régi harcostárssal – a neve most nem jut eszembe –, amikor a választások előtt felvetette az ingatlanadó bevezetésének lehetőségét.

Ezenfelül az úgynevezett családbarát politika eddig azoknak ártott (a leg)többet, akik (a leg)szegényebbek. A könyvben Testvérnek kell szólítani egymást, de a rendszer ellene van a valódi kapcsolatoknak, s ha valaki beárulja a szüleit vagy az ismerőseit, jutalomban részesül.

Én már csak arra vagyok kíváncsi, mikor fog a szeretkezés és a gyermekvállalás a „kötelességünk a Párt iránt” szintjére degradálódni. Mert ha Orbánék itt lesznek még egy ideig, akár erre is sor kerülhet.

Dányi Tamás

E-mail