Örülj, magyar! Nem vagy veszélyben!
Aki átesik a ló túloldalára, könnyen az internetfüggőség béklyójában találhatja magát. Ez a betegség nem új keletű. Kínában már pszichiátriai kórképként tekintenek rá, ahol a fiatalok 10 százaléka szenvedő alany. 2006-os adatok szerint míg az USA-ban minden nyolcadik ember kóros internetfüggő, addig Németországban már minden tizedik ember mondható annak.
Számos módszert alakítottak ki a gyógyításra: Amszterdamban külön online játékfüggőkre specializálódott klinika jött létre, Kínában pedig az elektrosokkra esküsznek. Az általános nemzetközi felmérések szerint 8-11 százalék körül mozog a világhálótól kórosan függők aránya.
De mi helyzet Magyarországon? Mennyire tudjuk megfelelő mértékkel kezelni a század nyújtotta előnyöket? Veszélyben vagyunk?
Az Információs Társadalom- és Trendkutató Központ (ITTK) 2000-ben, illetve 2002-ben végzett átfogó kutatást a magyar helyzetről. Meghatározták a netfüggők különböző csoportjait. Nem mindegy ugyanis, hogy valaki a munkája miatt ül sokat a gép előtt vagy csak hobbiból. Azoknak az aránya, akik veszélyesen sok időt töltöttek szörföléssel, akkor 6 százalék volt.
Meghatározták a kóros függő kritériumait. Íme:
Húszas éveiben járó fiatal (a férfiak nagyobb arányban, mert szenvedélyesebbek, az új dolgok kipróbálása utáni vágy jobban hajtja őket), naponta több mint 6 órát pötyögteti a gépét, és elsősorban cseveg, illetve játszik.
További tünetek
Időzavar: a felhasználó mindig több időt tölt a monitor előtt, mint ahogyan eltervezte azt. Ha nem jut fel a világhálóra, ingerültté, agresszívvá, depresszióssá válhat. A munkahelyi internetezés kedvéért képes túlórákat vállalni.
A végső stádium: a család, barátok háttérbe szorítása, magányos farkas életmód kialakítása. Elhanyagolják teendőiket (pl.: kismama a gyerekét, gimnazista az iskolát). De vannak olyanok is, akik csak a chatszobákban képesek teljes életet élni, ugyanis ott azzá válhatnak, akivé csak akarnak. A virtuális világ lesz az igazi otthonuk. Az aránytalan mértékű netezés felboríthatja mindennapi életünket.
Ritter Andrea, az IITK vezetője és klinikai szakpszichológus (aki szintén részt vett a 2000/2002-es felmérésekben) úgy véli: valós problémával állunk szemben. Maga a netfüggés elsősorban a fiatalok 15-20 százalékát érinti, akik idővel mégsem lesznek eltorzult jellemű felnőttek. Ugyanis kinövik ezt a devianciát, úgymond belesimul az életükbe.
Az internet századunk elengedhetetlen kelléke, egyre több lesz a felhasználó. Ugyanakkor megtanulunk együtt is élni ezzel a technikával. A pszichológus úgy gondolja – bár 2002 óta nem végeztek újabb, átfogó kutatást –, nem valószínű, hogy nagy számban növekedett volna az internetfüggők száma a 6 százalékhoz képest. Nem tekinti tehát veszélyforrásnak ezt a betegséget a magyarok életében.
De mit tegyen az, akinél már kialakult a kóros szenvedély?!
Egy terápiás formulát alkalmaznak a pszichológusok, ami két részből áll.
Egyrészt a magatartási rendellenességekre keresik a választ. Naplót vezettetnek a beteggel, így sikerül bevonni a páciens tudatát is a vizsgálatokba.
A másik cél, hogy a szenvedélybetegek jobban megismerjék önmagukat, feltárják személyiségüket.
Radikális elhatárolódást, eltiltást nem alkalmaz(hat)nak, a számítógép nem alkohol, azt nem vonhatják ki hirtelen az emberek életéből (különösen, ha az illető azzal dolgozik).
A legfontosabb, hogy felhívjuk a társadalom figyelmét a háttérben meghúzódó veszélyekre. Az interaktivitás is magába szippanthatja az embert, tönkretéve valódi életét.
Mindenesetre a helyzet paradox. Ugyanis, ha valaki biztosra szeretne menni, és tudni akarja, hogy internetfüggő-e vagy sem, csupán egy kérdőívet kell kitöltenie.
Hol? Hát az interneten.
