Ókori állatmeséket igazol egy megdöbbentő kísérlet varjakkal
Ezópusz állatmeséit eddig inkább arról ismertük, hogy egyszerű tanulságot közvetítenek, mintsem arról, hogy szó szerint kellene értelmezni történetüket. A Current Biology című szaklapban csütörtökön megjelent tanulmány azonban azt mutatja, legalább az egyik fabula valóban megtörténhet: a szükség a találékonyság anyja a madaraknál is.
Vetési varjakkal kísérletezve állapították meg kutatók, hogy a vízben lebegő kukac megszerzése érdekében képes a madár kavicsokat dobálni az edénybe, hogy a víz szintjét addig emelje, amikor már eléri a csemegét.
Christopher Bird, a Cambridge-i Egyetem munkatársa kísérleteinél egy magas, műanyag hengert félig töltött vízzel és egy gilisztát rakott bele, ami a felszínen lebegett. A vizsgált három vetési varjú spontán talált rá a megoldásra, amikor a ketrecbe kavicsokat is tettek számukra, ráadásul folyamatosan ellenőrizték, elegendő-e már a csőrükkel a vízbe dobált kavics ahhoz, hogy elérjék a táplálékot.
A kutatók szerint a madarak azt is hamar megtanulták, hogy a nagyobb kavicsokkal gyorsabban érik el céljukat. A kísérletet
annak honlapján, a kutatók által videóra vett további madárleleményeket pedig a YouTube-onlehet megtekinteni – adta közre az MTI.