Nem komcsizunk

Közel kétszáz fedőnevet, és ebből száztíz beazonosított személy kilétét hozta nyilvánosságra honlapján az 1956-os Intézet azok közül, akiket Nagy Imre 1989. június 16-i újratemetésére az állambiztonsági szolgálat a titkos hálózatából mozgósított. – A besúgókról szóló rész csak egy alfejezet – árulta el lapunknak az 1956-os Intézet egyik alapítója, aki a Nagy Imre temetés egyik szervezője is volt.

2009. június 16., 13:50

– A website alapján képező kutatás három fő részre tagolódik: az előzményekre, az újratemetés napjára, és az utóéletre, sajtóvisszhangra, politikai következményekre – mondja Kozák Gyula a 168 Óra csütörtökön megjelenő számában. – Rengeteg korabeli jegyzetet, dokumentumot dolgoztunk fel, s ezek segítségével bemutatjuk, hogyan jött létre a Történelmi Igazságtétel Bizottsága. A besúgókról szóló rész csak egy alfejezet. A Belügyminisztérium által készített életrajzok, jellemzések mindenkinél megtalálhatók: ügynököknél, belügyi tiszteknél, fedett és nyilvános tiszteknél egyaránt. Az természetes, hogy a „közvéleményt változatlanul az ügynökkérdés tartja izgalomban.

– Korában legfeljebb egy-egy személyről derült ki besúgói múltja. Kenedi János Kis állambiztonsági olvasókönyve még fedőnevekkel volt tele - teszi fel a kérdést Lampé Ágnes az interjúban.

– Mi volt az apropója annak, hogy Gervai András leleplezte Szabó Istvánt, vagy Paul Lendvai Szepesi Györgyöt? – kérdez vissza az interjúalany, majd válaszol is: – Semmi, csak a szenzációhajhászás, népszerű emberek meghurcolása.

– Amikor az 1956-os Intézet megalakulása előtt 10 évvel Hegedűs B. Andrással elkezdtünk egykori ötvenhatosokkal interjúzni, elhatároztuk: a politikától távol tartjuk magunkat, nem köteleződünk el egyetlen párt mellett sem – hangsúlyozza az interjúban Kozák Gyula. – Amikor a Fidesz került hatalomra 1998-ban: elvették a pénzünk 90 százalékát, és megalakult a Terror Háza. De nem dörgölőztünk az MSZP-SZDSZ koalícióhoz sem. Mi ugyanis kizárólag a tudománnyal foglalkozunk.

– Ne áltassuk magunkat húsz év után sem: végig együtt kellett működnünk - mondja az igazgató a csütörtökön megjelenő 168 Órában.