Nem kenyérért mentek

Tisztelt Bölcs István Úr!

Reflektálnék a február 12-i, Cozmával kapcsolatos írására.

Cikkében valóban fontos társadalmi és vezetői felelősségre hívja fel a figyelmet, azonban az írás lényege mégis félrecsúszott. Relevanciája az esettel kapcsolatban megkérdőjelezhető.

Az ominózus esetben ugyanis – a körülmények ismeretében – nem „szegénységi bűnözésről” van szó. Nem az elkeseredés, a kilátástalanság, a sanyarú helyzet kényszerített rá egy hajdani, elbocsájtott „gyári munkanélkülit” tettének végrehajtására. Nem erről volt szó. Egy jól szervezett, a környék lakosságát tudatosan félelemben tartó bűnszövetkezet megalomán, luxuséletet élő tagjainak egy csoportja hajtotta végre a különösen kegyetlen tettet. A tét a presztízsük, a mindenhatóság-érzésük, a hatalmi pozíciójukon esett csorba kiköszörülése volt. Nem kenyérért mentek.

Persze: itt van a szocializáció. Az mindenben benne van. Ha a romák helyzete máshogy alakult volna az elmúlt években, évtizedekben, nyilván sok minden másképp lenne. Lehet, hogy ez sem történt volna meg. Lehet. De lehet, hogy mégis. Lehet, hogy tovább jártak volna iskolába a jelenlegi elkövetők, és munkahelyük lenne. De lehet, hogy mégsem, hiszen a jóléti társadalmakban, jól működő demokráciákban (már ha van ilyen) is létezik bűnözés.

Persze, akkor is előkerülhetnek a távoli asszociációk, hogy a szülőktől, nagyszülőktől eredeztethető mindez, akik persze egy társadalomban élnek, tehát mégiscsak az ország, az ország vezetői a hibásak (vagy az ő szüleik talán, nem is ők maguk?), meg persze a tanáraik, akik nevelték őket... és ugye nekik is voltak szüleik, meg az ő idejükben is megvoltak a vezetők, és így tovább. És ezek még csak a külső körülmények voltak, a „szocializáció és társadalom fejezet”, hol marad a genetika? (A jelentős mértékben determinált idegrendszeri, magatartásbeli folyamataink felmenthetnek-e minket, és ha igen, mennyire?)

Nem egyszerű kérdések ezek.

(Név és e-mail cím
a szerkesztőségben)