Meglepő eredményre jutottak magyar fizikusok

Hogyan hangolják össze reptüket a madarak? Miként képesek nagy távolságokból pontosan eljutni a céljukhoz? - ezekre a kérdésekre kereste a választ Vicsek Tamás akadémikus és kutatócsoportja, akik a természetben megfigyelhető kollektív mozgások törvényeit galamb rajokon végzett, idén tavasszal a Nature címlapjára került kutatási eredményekre alapozva igyekeztek leírni.

2010. november 16., 07:47

- Arra voltunk kíváncsiak, hogy egy összeszokott galamb raj tagjai miként hangolják össze viselkedésüket annak érdekében, hogy messziről is visszataláljanak a dúcukba - mondta a fizikus a Magyar Tudomány Ünnepéhez kapcsoló rendezvényen. Az

mta.hubeszámolója szerint a kutatók a galambokra egyenként egy-egy pille könnyű, saját fejlesztésű GPS készüléket szereltek, amely nagyon jó idői felbontásban szolgáltatott pontos adatokat az adott madár pozíciójáról. A galambokat Budapesttől húsz kilométer távolságban elengedve megfigyelték, milyen úton találnak haza. Miután valamennyi madár visszaért a dúcba, a kutatók kiolvasták és elemezték a GPS készülékekben rögzített adatokat. - A madarak irányváltoztatásainak jellemzőit kerestük az adatokban, vagyis megvizsgáltuk: van-e az egyes galambok között valamilyen követési tendencia - mondta Vicsek Tamás.

Az adatok alapos elemzése alapján a fizikusok egy viszonylag összetett, hierarchikus döntéshozatali viszonyt fedeztek fel galamb raj tagjai között. - Eredményeink azt mutatják, hogy a vezérszerep hierarchikusan rendeződik a rajban, azaz néhány madár mozgását a többiek nagyobb valószínűséggel követik, mint másokét - magyarázta Vicsek Tamás. Az akadémikus hozzátette, hogy a vezérszerep nincs „bebetonozva": előfordul, hogy az egyik nap az egyik, a következő nap már egy másik galamb vezeti a rajt, vagyis a vezető szerep napról-napra dinamikusan változik. A fizikus elmondta: az élővilágban, így az emberek esetében is megfigyelhető szerveződések általában azért hierarchikusak, mert ez a szerveződés típus sok esetben a legmegfelelőbb az adott feladat végrehajtása szempontjából – írja az mta.hu.