Mécs Imre köszöntése

Azt gondoltam, majd úgy kezdem, hogy Tisztelt Mécs úr! Aztán sorra veszem, a kötelező futamokat, úgy mint,hogy 1933 szeptember 4-én született. Édesapja orvos volt, édesanyja nyelvtanár. Innen erednek polgári gyökerei. Mindketten a felvidékről származnak.

Taglalom benne, hogy Imre milyen tanulmányokat folytatott, melyek végén villamos mérnök lett. Természetesen hangsúlyoznám benne, hogy az 1956-os forradalomban és szabadságharcban milyen meghatározó szerepet játszott, amiért előbb halálra majd – úgymond kegyelemből – életfogytiglani börtönre ítélték.

És itt kanyarodnék vissza a diplomájához, hiszen azt csak 1975-ben engedte a kádárista rezsim megszerezni neki. Ki nem hagyhatnám a felsorolásból, hogy miként csatlakozott 1975-ben a Demokratikus Ellenzékhez és abban végig milyen meghatározó szerepe volt.

Felsorolnám persze kitüntetéseit, mint a kiváló feltaláló kitüntetés egyszer megszerzett ezüst és háromszor megszerzett arany fokozatát. Na és persze a Francia Becsületrendet is felhoznám. Aztán elkezdeném sorolni, hogy az SZDSZ alapító tagja volt, hosszú éveken át sikeres képviselő, és felsorolnám bizottsági helyeit, és egyéb pozícióit. Kínosan ügyelnék arra, hogy az MSZP felé való négy éves eltévelyedését véletlenül se hozzam szóba. Aztán kicsit személyesebbre venném a figurát és leírnám, hogy felesége, Magyar Fruzsina. Azt is elmondanám, hogy 8 gyerekük született, akiket nagyon szeret és ők is nagyon szeretik a papájukat, akitől sokat tanultak. És a köszöntő végére odaírnám, hogy nagyon boldog születésnapot kívánok a kiváló Mécs Imrének.

Egy baj van ezzel. Más esetében lehet, hogy menne ez így, Mécs Imre esetében azonban nekem nem megy. Túlságosan tisztelem és szeretem ahhoz, hogy formális köszöntőt fogalmazzak neki. Mécs Imre számomra – Göncz Árpáddal egyetemben – az 156-os forradalmunk. Sok emberhez kötöm és köthető a forradalom, de számomra a nagyapámon kívül mindig ők voltak azok, akik élőben, személyükben hordozták a forradalmat. Talán azért, mert az a láng, ami szükséges a forradalomhoz, mindig ott csillogott a szemükben. Akkor is, amikor az ég zengett és akkor is, amikor béke volt. És ma is ezt a lángot látom, ha Imre mindig mosolygó szemébe nézek.

Nem mondom, hogy nem lehet mérgesnek lenni Mécs Imrére. Lehet. Voltam már. De haragudni rá soha nem sikerült igazából. Még akkor sem, ha olyan döntést hozott, amivel nagyon nem tudtam egyetérteni. Miért nem? Azért mert ő a Mécs Imre! Sokkal idősebb nálam. A kor nem érdem, csak állapot. Mégis, amikor beszélgettünk, soha nem szólt hozzám, kioktató stílusban. Talán azért nem, mert lehet, elszaladtak felette is az évek, de a lelkében mindig meg tudta őrizni a világot megváltani készülő kamaszt.

Mécs Imre barátom 78 éves lett. Döbbenet. A 78 az már nagyon sok. És még mennyi minden feladat áll előtte az elkövetkező 78-ban! Mert sok mindenre képes a hitével szorgalmával és elkötelezettségével. Aki hibáival együtt egy
őszintén szerethető és tisztelhető ember.

Drága Imre! Boldog születésnapot!

Rózsa Mihály