Kutya módra lihegnek a futó rénszarvasok

A rénszarvasok éppúgy lihegnek, mint a kutyák, ha melegük van - derítették ki norvég kutatók. Magyarázatuk szerint mivel a rénszarvasok nyelve nagy és sűrű érhálózat szövi át, jó a vérellátása, lihegéskor pedig az elpárolgó víz hőt von el a vérből.

2011. november 3., 10:53

Arnoldus Blix, a norvég Tromsöi Egyetem kutatója társaival óránkénti kilenc kilométeres sebességgel futtatta az állatokat futószalagszerű szerkezeten. Először a légzés vált szaporábbá, percenként hétről 260-ra emelkedett, tehát másodpercenként több mint négyszer vettek levegőt a szarvasok - közölték a tudósok a Journal of Experimental Biology című szaklapban a Die Welt internetes kiadása szerint.

Először orron át lélegeztek az állatok, így az orrmelléküregek nyálkahártyáján át a hideg levegő csökkentette az ott áramló vér hőmérsékletét, ami aztán szétáramlott a testben. Ha folytatták a futást, elkezdtek lihegni: szájukat nagyra tátva, lógó nyelvvel. Amikor az agy hőmérséklete elérte a kritikus 39 Celsius-fokot, egy harmadik mechanizmus is működésbe lépett.

A légzéssel hűtött vér az orrból nem egyenletesen oszlott el a testben, hanem elsősorban az agyba áramlott. Annak ellenére, hogy lihegéskor az orron át mindössze a légzés két százaléka zajlik, működik ez a módszer. A belélegzett levegő tetemes mennyiségű, és a rénszarvasok otthonában többnyire hűvös - érveltek a kutatók.