Sokkoló eredmény: végre kiderült, mi történik, ha a gyerek egész nap a monitort bámulja
Az egész nap a számítógépe előtt ülő gyerek valóban „elbutul”? Most minden kiderül!
Noha sokszor gondoljuk/mondjuk, hogy a gyerek ne üljön egész nap a képernyő előtt, mert „elbutul”, egy, a Scientific Reportsban megjelent tanulmány most rácáfolt erre az állításra. A BGR beszámolója szerint kutatók ugyanis arra jutottak, hogy a videojátékozás akár még növelheti is az IQ-t. Fontos hangsúlyozni azonban, hogy a felmérés csak a játékok terén mutatott ilyen eredményt, a tévénézés és a közösségi média használata nem hozott sem pozitív, sem negatív hatást az intelligenciára nézve. Ami arra utal, hogy a videójátékok más digitális médiaformáktól eltérő módon hatnak a kognitív képességekre.
A kutatók ráadásul külön hangsúlyozták azt is, hogy eredményeik azért összetettebbek annál, mint hogy egyből kijelenthessük azt, hogy a videojátékok okosabbá teszik a gyerekeket. Szerintük ugyanis sok tényezőt kell megvizsgálni ehhez, és a rendelkezésükre álló minták nem voltak elegek hozzá. Emellett sokkal több szempontot is figyelembe kell venniük ahhoz, hogy ezt kijelenthessék, amelyeket a vizsgálatuk során figyelmen kívül hagytak.
Megjelent a NER videojátéka
Mint arról korábban beszámoltunk, nemrég egy ingyenes online videojáték jelent meg „Aki NER, Az Nyer – Lorenzo Butcher kalandjai” címmel. Az alkotók szerint a főszereplőt a képzelet szülte, ugyanakkor az erősen emlékeztet Mészáros Lőrincre, és a történetben is vannak ismerős elemek. Hiszen a főszereplő egy kemény munkanap végén úgy besokall a felcsúti fociakadémián, hogy kedvesével azon nyomban helikopterre, majd jachtra száll. A bonyodalmak azonban csak ezután kezdődnek. A játékot ide kattintva lehet kipróbáálni.
Megírtuk azt is, hogy a friss videójáték két magyar fiatal hobbiprojektjeként készült el, körülbelül fél év alatt. Nevüket nem árulták el az alkotók, mert ahogyan írták, szeretnék, hogy az államigazgatásban dolgozó rokonaiknak jövőre is legyen munkájuk.
Megjegyzendő, hogy bár a játék elég kreatív, de nem ez az első videójáték, amiben Mészáros Lőrinccel „játszhatunk”. A Magyar Kétfarkú Kutya Párt ugyanis 2018-ban létrehozott egy Super Mariora hajazó játékot, csak abban a főszereplő karaktert SuperMészárosnak hívták.
(Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: Pexels)