Új kötelező szabály érkezik a Facebookra

Felhasználók százezreit érinti majd. 

2021. december 4., 10:18

Szerző:

„A Facebook úgy döntött, hogy bizonyos felhasználói köröknél kötelezővé teszi a kétfaktoros hitelesítést” – írja a HVG. Az újítást a közösségi oldal mögött álló  anyacég, a Meta jelentette be. Az új szabály vélhetően csak a Protect nevű program résztvevőire lesz érvényes, vagyis azokra, akik a Facebook szerint nagyobb eséllyel lehetnek kiberbűnözés áldozatai.  Ide sorolják az aktivistákat és az újságírókat is. 

A kétfaktoros hitelesítés lényege, hogy a közösségi oldal  felhasználóinak két kódot kell beírnia a belépést megelőzően. Az új szabályt a Facebook fokozatosan vezeti be majd. Elsőként az Egyesült Államokban teszik majd kötelező funkcióvá.  A szigorítás Magyarországon 2022 februárjától lép majd életbe. 

(Kiemelt kép: A Facebook alapítójának és vezérigazgatójának, Mark Zuckerbergnek száz kartonból kivágott képmása áll az amerikai Capitolium előtt Washingtonban 2018. április 10-én. Az Avaaz nevű érdekvédelmi csoport felhívja a figyelmet arra, hogy a csoportok szerint több százmillió hamis fiók még mindig dezinformációt terjeszt a Facebookon. Fotó: Saul Loeb / AFP)

 

Tegnap 21:46

Több tucat gepárd áttelepítéséről írt alá megállapodást Dél-Afrika Indiával, az állatokat az elkövetkező tíz évben viszik át az egyik kontinensről a másikra – közölte csütörtökön a dél-afrikai környezetvédelmi hivatal.