Kisch úr nagy élete

Nemrégiben – évtizedekkel halála után – a Ring egyik könyvkuriózumokkal kecsegtető üzletének kirakatában még ott volt a The Times bekeretezett recenziója: „Tudósított a Népszövetségből, őserdőkből, léghajóról, bonctermekből és frontokról. Aludt királyi lakosztályokban és nyomortanyákon, fogyasztott kandírozott lazacot és fagyott répát. Ismerte a világot, az meg őt. Magyar hangzású neve ellenére cseh állampolgár volt, és németül írt. Volt osztrák katona, majd spanyol önkéntes. Ült Bécs, Berlin és Sydney börtöneiben, mégis bejárta a Földet. Bestsellerének címe után ő volt a Száguldó Riporter.”

Gyerekkora kicsit József Attiláéra hasonlít: őt is fojtogatta a külvárosi szegénység és a jóllakás utáni vágy. Prágai zsibárus apja időnként eltűnik, csak a nehézségeket hagyva hátra. Anyja örül, ha esténként helyettesítheti a mozi ruhatárosát, ő pedig hordja a vizes poharak tálcáját egy kávéházban. Egyszer csengős táblájával egy Erwin nevű urat keres a telefonhoz, megtetszik neki a név, és alig tízévesen így írja alá egy újságnak küldött versét.

Mivel meg is nyeri a pályázatot, a szerkesztő azt tanácsolja: tartsa meg mindkét keresztnevét. Így lesz belőle Egon Erwin Kisch, aki 1904-ben, tizenkilenc évesen, érettségije és sorkatonai kötelmének letöltése után már hivatalosan is munkatársa lehet a Prager Pressének. Riportjait nagy tárgyismeret, műgond, álruhás oknyomozás, no meg egy vele született cinizmus is átlengi. Nem válogat a tolla hegyére tűzendő személyek között, akár egy befolyásos udvaronc, egy azzal kacérkodó színésznő, csaló bankár vagy kéjenc uzsorás kerül látóterébe.

Még azt is kideríti később egy a k. u. k. időkből visszamaradt bűnügyi archívumból, hogy Windischgrätz hitvesét egy házilag készített, aprócska ágyúféleséggel lőtték agyon. A gyilkosság szálai egy kedves ismerőséhez vezettek, úgyhogy nem siet a botrány leleplezésével.

(Ha szeretné elolvasni a teljes cikket,