Alig pár példány maradt a világ legveszélyeztetettebb cetféléjéből

Számuk már a tizet sem éri el. 

2022. április 6., 13:45

Szerző:

Szakértői becslések szerint már csak nyolc felnőtt egyed maradhatott a világ legveszélyeztetettebb cetféléjéből, a kaliforniai disznódelfinből egyetlen élőhelyén, a Kaliforniai-öbölben. A Sea Shepherd környezetvédő csoport kedden közölte, hogy egyetlen példányt sem láttak még mintegy háromtucat idei kihajózásuk alkalmával.

A Természetvédelmi Világszövetszég (IUCN) tudósai tavaly év végi felvételeket átvizsgálva úgy vélik,

nyolc felnőtt egyed és talán egy vagy két borjú még lehet az öbölben, melyet Cortez-tengernek is hívnak. 

A vaquiták azokba a hálókba gabalyodva fulladnak meg, amelyeket a helyi halászok a totoba hal kifogására használnak. A totoba úszóhólyagja Kínában ínyencségnek számít, kilogrammonként sok ezer dollárt fizetnek érte. A mexikói kormányt bírálják, amiért részben feladta a halászati tilalmi övezet létrehozásának tervét azon a területen, amelyet a vaquita utolsó ismert élőhelyeként tartanak számon.

Pritam Singh, a Sea Shepherd elnöke azonban azt mondta, az év elején sok volt a kis halászhajó a tilalmi övezetben, szervezetük és a mexikói haditengerészet együttműködése segített, hogy számukat jelentősen csökkentsék. Tavaly a mexikói kormány szakított a zéró tolerancia politikájával a Kaliforniai-öböl felső részében, majd büntetések fokozatos skáláját vezette be a halászhajók ellen.

A mexikói kormány éveken át a Sea Shepherd hajóira hagyta az illegális halászhálók többségének beszedését, és viszonylag keveset tett a környezetvédők hajóit megtámadó halászok ellen. Becsléseik szerint

a Sea Shepherd mintegy ezer hosszú, nehéz hálót távolított el az elmúlt hat évben.

Tavaly januárban azonban a környezetvédőket arra kényszerítették, hogy hagyják el az öblöt, szilveszter éjjel ugyanis halászok megtámadták és felborították a Sea Shepherd egyik hajóját. Ezután a hálók felkutatása és eltávolítása a mexikói haditengerészet feladata lett. A Sea Shepherd hajóit egy évvel a támadás után visszaengedték az öbölbe, jelezhetik, ha illegális hálót találnak, de már nem nyúlhatnak hozzá.

(Kiemelt képünk: Fotó: Shutterstock)