Kihalás küszöbén: állatfajok százai tűnhetnek el nyomtalanul

Újabb tanulmány jelent meg arról, hogy a Föld történelmének hatodik tömeges kihalásának küszöbén áll és kevés a remény sok faj kihalásának megakadályozására.

2011. március 7., 09:21

A Kaliforniai egyetem kutatói a Nature című folyóiratban tették közé tanulmányukat, amely szerint a mostani kihalás üteme semmivel sem lassúbb, mint az elmúlt 540 millió évben tapasztalt öt korábbi tömeges kihalásé.

Anthony Barnosky professzor azt mondja: "Ha csak a veszélyeztetett emlősöket nézzük - azokat, amelyeknél legalább 50 százalék a kihalás veszélye három generáción belül - és feltételezzük, hogy lejár az idejük és 1000 éven belül kihalnak, akkor ez világosan megmutatja, hogy kívül vagyunk a normalitáson és a tömeges kihalás felé haladunk."

"Ha a most veszélyeztetett fajok ténylegesen kihalnak és a kihalás üteme fennmarad, a hatodik nagy kihalás 3-22 évszázadon belül bekövetkezhet."

Ennek ellenére Barnosky professzor úgy véli, még nem késő cselekedni és megvédeni a veszélyeztetett fajokat. Még megállhatunk a szakadék széle előtt, ehhez azonban számos nehézséggel kell megküzdeni: az élőhelyek zsugorodásával és széttöredezésével, a környezetben idegen fajok inváziójával, betegségekkel és a globális felmelegedéssel.

Szerinte eddig csak az ismert fajok 1-2 százaléka halt ki, ezért úgy tűnik, még a tömeges kihaláshoz vezető út elején vagyunk. A biológusok szerint az elmúlt 500 évben legalább 80 emlős faj halt ki, a kezdeti összesen 5570-ből.

A kaliforniai tudósok szerint ez is nagyon gyors, mert becslésük szerint korábban átlagosan egymillió év alatt halt ki két emlős faj.