Kállay Miklós és a kállai kettős
A Horthy-vita alkalmából ismét kézbe vehető Kállay Miklós magyar királyi miniszterelnök (1942–1944) újból megjelent emlékirata. A kormányzó bizalmi embereként a Bárdossy-féle háborús nekivadulás következményeit kellett volna megszelídítenie, az „öncélú magyar politikát” megvalósítania, szemben a háborúpárti katonai lobbival, a szélsőjobbal, sőt a kormánypárttal is. Ez a „cégéres disznó” kétfelé játszik, írta róla keresetlenül Goebbels. Igaz, Kállay a német megszállás elkerülésére törekedett. Horthy nyugtatgatta: ez föl sem merülhet, hiszen ő már elmagyarázta Hitlernek, hogy mi egy történelmileg kialakult nemzet vagyunk, antibolsevisták, nem szlávok, és a Nyugathoz tartozunk.
Kállaytól sem volt idegen a naivitás. Úgy vélte: nyugati győzelem esetén a „vonakodó csatlós” Magyarország megnyerheti a világ népeinek rokonszenvét, a háború után „pólusképző” erő lehet, a környező országok felénk orientálódnak, s lehetőség nyílik egy kelet-közép-európai konföderációra, jelentékeny magyar befolyással.
Nem ez volt azonban egyetlen tévedése. Úgy ítélte meg: ekkoriban Horthy tekinthető Európa legtekintélyesebb és legnépszerűbb államfőjének. Ha így lett volna, abból sok minden másként következett volna...
Kállay nevéhez fűződött a diplomáciai kállai kettős taktikája, a régi nagykállói várból eredt fura, lábváltó páros tánc. Eleink foglyaikat kettesével, egymásnak háttal összekötözték, és „megtáncoltatták őket” korbáccsal. Igaz, ami igaz: volt hasonlóság a hajdani és az aktuális háborús helyzet között.
Kállay és Horthy alig várták az első brit vagy amerikai katonát, hogy jelenlétükben letehessék a fegyvert, de azok nem jöttek. Nem ide jöttek. Horthy bizakodott: „A német vereség nem járhat azzal, hogy az oroszokat beengedik Európába.” A szűk látókörű feltételezés nem számolt a szövetségi rendszerek erőviszonyaival és kényszerhelyzeteivel.
(Kállay Miklós: Magyarország miniszterelnöke voltam 1942–1944. Európa Kiadó.)
