Jelentősen növekedhet az IQ néhány év alatt

Általánosan elterjedt vélekedés, hogy életünk során az értelmi képességeink közel állandók, azaz egy tetszőleges időpontban elvégzett intelligenciamérés eredményéből hosszú távú következtetéseket lehet levonni a tanulási vagy munkahelyi kilátásokra vonatkozóan. Egy új tanulmány szerint azonban serdülőkorban mindez nem igaz, mert ebben az életkorban az agy szerkezeti változásai miatt jelentősen nőhet vagy csökkenhet az IQ.

2011. október 21., 07:46

A Nature tudományos folyóirat legújabb számában megjelent tanulmány elsőként szemlélteti, hogy az ember IQ-ja - az eddigi vélekedéssel ellentétben - nem állandó. A kutatás során a brit University College London munkatársai mágneses rezonanciavizsgálat (MRI) segítségével 33 egészséges, 12 és 16 év közötti serdülő agyát vizsgálták, majd a méréseket négy évvel később ugyanazokkal a résztvevőkkel megismételték. Meglepő módon jelentős eltérések mutatkoztak a két vizsgálat eredményei között: néhány résztvevő IQ-ja 20 pontot is emelkedett, és volt olyan, akié ugyanennyit csökkent – írja az

Origo.

A tudósok az MRI-vizsgálatok értékelését követően elmondták, hogy az IQ-beli változások hátterében egyértelműen az agy szerkezeti átalakulásai állnak. Akinek például a verbális intelligenciája javult, annál az agy beszédért felelős területén nőtt a szürkeállomány sűrűsége az első méréshez képest. A nem verbális IQ növekedése viszont egy másik, a mozgásért felelős agyterületen lévő szürkeállomány sűrűségének növekedésével járt együtt.

A kutatók szerint a vizsgálatokból nem derült ki egyértelműen, miért csökkent vagy nőtt ilyen jelentős mértékben a résztvevők IQ-ja: szerepet játszhatott benne az oktatási rendszer, de az is, hogy egyes fiatalok hamarabb vagy később érnek társaiknál. "Az oktatási rendszer hajlamos a teljesítményük alapján idejekorán beskatulyázni a gyerekeket, pedig a kísérletünk rámutatott: serdülőkorban az intelligencia még fejlődésben van. Nem szabad tehát "leírni" a gyengébb tanulókat, hiszen az IQ-juk jelentősen növekedhet néhány év alatt" - áll a tanulmányban.