Hívjátok föl Tóth Zolit!

2013. szeptember 26., 14:30

– Hívjátok föl Tóth Zolit! Hívjátok fel a Tóth Zolit! Felhívtátok a Tóth Zolit?

A sajtóban huszonvalahány éve szállóige az örök közigazgató, előbb helyettes, majd közigazgatási államtitkár neve. Tóth Zoltán persze hiába volt helyettes, majd közigazgatási államtitkár 7 miniszter és 8 belügyminiszter mellett, őt élő egyenesben csak „Tóth Zoltán választási szakértőként” szoktuk bekonferálni. A választási hierarchia minden lépcsőfokát bejárta, volt az Országos Választási Iroda vezetője, 12 hazai választás és 4 népszavazás során irányította az apparátust, ami nem csekély teljesítmény. „Két kor gyermeke”, ahogy a Kossuthnál nemrég megjelent könyvének címe mondja. Egy „választások előtti” és utáni kor szülötte. Az interjúformában készült életrajzi kötet (a kérdező Kőrössi P. József) ezt a furcsa metamorfózist követi nyomon, s Tóth akkurátusan pontos válaszaiból az is kitetszik, milyen gyökeres (drámai) fordulatot jelentett „átnőni” a demokratikus választás korába, az igazi politikai versengés világába.

Az életrajzi interjúból kitetszik, milyen hibák, megbicsaklások, viták kísérték az első (Tóth által is gondozott) választási rendszert, amely hiba ide, kampánycsendsértés oda, ajánlócédula-biznisz amoda, húsz éven át mégiscsak működött, méltó médium volt „a választói akarat kifejezéséhez”.

Tavaly, amikor egyre idegesebben hívogattuk a már nyugdíjas oktatóként dolgozó Tóth Zoltánt, hogy kommentálja a küszöbön álló változásokat, a választási és a választási eljárásról szóló törvények születését, Tóth fegyelmezett kommentárjaiból kitetszett, azért nem lesz itt minden rendben, s ne higgyük, hogy azért, mert a korábbi törvény a szakértő „édes gyermeke”, húsz éven át gondozott melegházi virága. A szorongás ma is általános, mint mindig, kampány és választás előtt. Most egy kicsit tán nagyobb. Tóth nemhiába emlegeti: a damaszkuszi úton is van visszaút. Nagy kérdés, hogy a „a demokrácia ünnepe” 2014-ben nem lesz-e a demokrácia gyásznapja. Nem véletlenül szervezi Tóth 2013 nyara óta a „Számoljuk együtt a szavazatokat 2014-ben” projektet, amelyhez munkatársakat keres.

Csak remélhetjük, hogy az interjúkötet (bizonyos értelemben emlékiratféle) nem egy kor lezárulta is. Ha választójogi mizériával kerülünk szembe, a szerkesztőségben újra felhangzik: „Hívjátok Tóth Zolit! Felhívtátok a Tóth Zolit?”

(Tóth Zoltán Két kor gyermeke címmel megjelent interjúkötetét a héten mutatták be az Örkény-könyvesboltban.)

Tényleg meghosszabbítható az élet a biohacking segítségével, vagy ez csak egy hangzatos áltudomány? Mikor özönlik el Magyarország utcáit a kiborgok és a transzhumánok? Már elérhetők az MVM Future Talks tudományos sorozat nagyköveteinek dokumentumfilmjei, amelyekben olyan neves tech innovátorok szólalnak meg  az „örök élet” lehetőségeiről, mint Giulia Enders, Teemu Arina, Ulbert István vagy  Joe Cohen.