Hadi(k)terv – avagy: a balkezes kesztyűk esete

Ez a poszt a kormány által a minap bejelentett Hadik-tervvel (http://index.hu/gazdasag/magyar/2012/02/28/a_hadiiparban_szannak_szerepet_a_rabanak/) fog foglalkozni; annak eszmei okaival és a megvalósíthatóság esélyeivel. De a terv előtt szóljunk a névadóról is, mert Hadik András huszárgenerális is megér egy-két szót!

Ő a magyar hadtörténelem európai viszonylatban is kiemelkedő alakja. Legnevezetesebb haditette Berlin 1757-es elfoglalása-megsarcolása (a hétéves háború alatt) volt – ahonnan Mária Teréziának két tucat pár, Berlin címerével hímzett kesztyűt hozott hadizsákmányul. (…Azonban a gáláns ajándékozás kissé balul sikerült, mert a porosz királyhoz hű berlini kesztyűsmester 24 pár helyett 48 balkezes kesztyűt csomagolt…) Személyéhez kötődik a magyarországi jobbágyság felszámolására tett első „hivatalos javaslat” is. Császári tábornagyként karrierje csúcspontján a Habsburg Birodalom csapatainak fővezére és az Udvari Haditanács elnöke volt – furcsa, hogy az annyira „kuruckodó” Orbán-kormány éppen őt, a „legsikeresebb labancunkat” választotta „haditerve” névadójául…

…De térjünk vissza magához a (teljes nevén) Hadik Hadfelszerelési Iparkorszerűsítési Tervhez, amelynek célja „az ország védelmi képességének növelését és a technikai szükségleteket hazai bázison biztosítsák”. Az idézett mondat nem kevesebbet jelent, mint annak szándékát, hogy technikai bázis tekintetében minél inkább függetlenné váljon a magyar haderő – de kitől, mitől és miért is? És: vajon reális-e egy ilyen elképzelés?

A szándékok kérdése különösen akkor válik érdekessé, ha a kormány elmúlt bő másfél „szabadságharcos évének” fényében vizsgáljuk meg a dolgot. Ez az időszak gyakorlatilag arról szólt, hogy minél kevesebb ráhatása lehessen bármely, a kormánytól akár kül-, akár belföldön független erőnek arra, hogy mi, hogyan és kinek-minek az érdekében történik itt. És csak az ostoba nem látja, hogy a független haderő a független politika egyik elengedhetetlen kelléke! Ha egy ország vezetői nagyon szembemennek az őket fegyverzettel, haditechnikával ellátó (többnyire nagy-)hatalmakkal, akkor ennek következményei lehetnek a hadsereg technikai ellátási színvonala, abból következően pedig hadrafoghatósága, „ütőereje” terén. Márpedig az utóbbi másfél évben a kormány folyamatosan ezt csinálta: kritizálta azokat a hatalmakat, amelyeknek elvileg a szövetségesei vagyunk. E hatalmak (és az általuk alkotott szövetségek, mint az EU) „hanyatlásáról” beszélt és nyíltan igyekezett szövetkezni e hatalmakkal „ambivalens viszonyban álló” világpolitikai tényezőkkel, Kínával, az iszlám világgal és Oroszországgal.

Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy ez nem csupán szólam a kormánynál: mindennek megvannak a „kormányfők” fejében az elvi-elképzelésbeli alapjai is! Ha Orbán és társai lélekben a nyugati világhoz, annak mentalitásához, eszköz- és célrendszeréhez kötődnének, akkor e világon és világképen belül keresnék az ország helyét, boldogulását és nem „beszélnének ki” abból folyamatosan. Mindezt egyrészt értelmetlennek, célszerűtlennek, másrészt pedig ízléstelennek is találnák. Avagy: ha valaki szívvel-lélekkel kötődik a saját focicsapatához, akkor nem beszél arról folyamatosan az öltözőben a haveroknak, hogy ez a csapat hanyatlik és hogy ő sokkal szívesebben játszana az ellenfél csapatában – de legalábbis szívesen adogat az ellenfélnek egy-egy jó gólpasszt!

Ha mindez így van – márpedig így van – akkor a „csapatból ki-kijátszó” Orbán-gárdának kellemetlen, ha állama védelmének technikai eszközeit a „leszólt”, „hanyatló” bagázstól kell beszereznie – éspedig súlyos péntekért!

A hadfelszerelés-ellátás „nemzeti alapokra” helyezése egyértelmű bizonyíték arra, hogy ez a kormány valóban távolodni („függetlenedni”) szeretne az euro-atlanti szövetségi és gondolatkörtől. Mondhatni: egy sajátos, mentális és frusztráció alapú „haditerv” egyik eleme lenne az önellátó magyar hadiipar is. Most már csak az a kérdés, hogy reális-e egy efféle terv? Valóban lehetséges-e belátható időn belül és ésszerű költséggel kiépíteni egy korszerű hadiipart?

Erre a kérdésre egyetlen rövid szóval is felelhetünk: Nem! – de azért részletezzük ezt kissé, hátha így a nemzeti ábrándokat kergető Fidesz-fanok fejében is kigyullad a világosság.

Ha van a világon olyan iparág, amelyben nem lehetséges „a semmiből”, egyetlen „nagy ugrással” korszerű termékeket előállítani, az éppen a hadiipar. Ehhez igen komoly alap- és alkalmazott kutatások, kutatóbázis kell. Kell aztán hozzá egy olyan ipari kultúra és műszaki tapasztalatokkal rendelkező szakember-gárda, amely képes a hadiipar által igényelt csúcstechnológiát és korszerű alapanyagokat, speciális alkatrészeket előállítani. (Igen: az alapanyagokat és az alkatrészeket is - hiszen nem gondolhatjuk azt komolyan, hogy ha egyszer elkezdünk majd „függetlenkedni” haditechnikai téren, akkor továbbra is könnyedén beszerezhetjük azokat a speciális alapanyagokat és a még speciálisabb, magas megbízhatóságú alkatrészeket, amire szüksége lesz a vadiúj nemzeti hadiiparnak.) De ha még mindezek adottak is lennének (megjegyzés: nem adottak), akkor is kétséges lenne az, hogy vajon tudnánk-e mindezt finanszírozni? Abban ugyanis nem reménykedhet itt senki sem komolyan, hogy egy nyereséges hadiipart fogunk tudni működtetni. Ez csak akkor lenne lehetséges, ha valami olyasmit állítana elő ez a hadiipar, amely komoly és konkurencia nélküli nemzetközi piacra számíthatna – ilyesmit viszont gyakorlatilag lehetetlen előállítani a semmiből. (…Hacsak nem gyártunk vállról indítható kis Matolcsykat, az ellenségre ledobandó „unortodox világvége-csodafegyverként”… De ehhez meg világszínvonalat meghaladó géntechnológiai „klónipar” kellene – no meg olyan hülye országok, ahol egy oda kilőtt Matolcsyból gazdasági minisztert csinálnának!)

A magyar hadiipar nem rendelkezik és soha nem is rendelkezett olyan technológiai színvonallal, ami esélyt adna egy komoly, legalább a magyar fegyveres erők ellátására képes fejlesztésre. (Jellemző, hogy a magyar haditechnika máig legnagyobbnak számító, akkor világszínvonalú projektjéhez, a Monarchia idején épült Szent István csatahajóhoz (http://hu.wikipedia.org/wiki/SMS_Szent_Istv%C3%A1n) nem volt képes egyetlen magyar üzem sem a szükséges minőségű fegyverzetet legyártani: a Diósgyőri Ágyúgyár, az akkori legmodernebb magyarországi hadiüzem helyett a hajó lövegeit a cseh Škoda Művek szállította…) Mindezek alapján az egyetlen katonai fejlesztés, amelyet a Hadik-tervtől várhatunk, egy légvár lehet. Komoly, valamit érő hadsereg technikája nem oldható meg sufnituninggal.

Magyarország „katonai-hadiipari függetlensége” éppolyan ostobaság, mint a „gazdasági szabadságharc”. Ha van magyar nemzeti érdek a hadsereg-fejlesztés terén, akkor az egy egységes EU-s haderő. És ha lehetséges a magyar hadiipart fejleszteni, akkor csakis közös védelmi szervezeteinken belül, közös haditechnikai projektekben.

…Még szerencse, hogy nincs is ellenségünk, különben a végén az egyetlen bevethető „tisztán magyar” erő Hadik András budai lovasszobra lenne! Egykori, Orbánék által sikeresen magunkra haragított szövetségeseink pedig majd úgy röhögnek rajtunk, mint szegény Hadikon, amikor Bécsben átnyújtotta Mária Teréziának az ajándékba hozott 48 balkezes berlini kesztyűt…