Ha nincs Skorzeny, nincs nyilas hatalomátvétel

Az apját Otto Skorzeny liberális bécsi polgárnak mondja, önmagát viszont az „ősi német vérségi kapcsolatok” hívének. Egyetemi évei alatt már a szélsőséges Akadémiai Légió zászlóvivője, és egész további létét meghatározza Goebbels 1932. szeptemberi bécsi nagygyűlése. Elragadtatással szemléli a szónokot kísérő SA-rohamosztagosok kemény fellépését. Nemsokára belép az NSDAP-be, és állampolgárságot is vált – a` la Hitler –, majd áthelyezését kéri a légierőtől a mozgalmasabbnak ígérkező Waffen-SS-be.

Egy idő után az SS-Leibstandarte (Hitler testőrsége) tisztjeként sok mindenbe belelát. Távol tartja magát az egymással rivalizáló titkosszolgálatoktól, pedig azok körüludvarolják, hiszen ő bármikor bejelentkezhet magánkihallgatásra a Führerhez. Ehhez tucatnyi vállalkozáson szerzett rendjelgyűjteménye ad jogot. Legnagyobb fegyverténye a Duce rajtaütésszerű kiszabadítása Gran Sassó-i fogságából.
Skorzeny Hauptsturmführer technokrata volt a terepszínű világban: náci meggyőződése és Hitler-rajongása mellett egy rendező pszichológiai és egy mérnök preciziós érzéke élt benne.

1944 kora őszén érkezett titkon Budapestre civilben, de zsebében a Führer mindenre (!) feljogosító parancsával. Feladata volt a Lakatos-kormány likvidálása és az „ellenséggel cimboráló” kormányzó őrizetbe vétele. Ez volt a Panzerfaust (Páncélököl) művelet, amelyre három hétig készült. Tőrbe csalta ifjabb Horthyt, elfogatta, szőnyegbe csavarva felrakatta egy katonai repülőgépre. A kormánynegyed–várnegyed és a Horthy-rezidencia megrohanásához azonban nem volt elegendő katonája. Ehhez nem volt elegendő mégoly összeszokott kommandója.

Éppenséggel igényelhetett volna frontcsapatokat is a művelethez, csakhogy – mint képzett katona – felmérte ennek arcvonalszakadással járható következményeit. Ráadásul a Wehrmacht védelmi vonalai minden irányban száznál több kilométerre húzódtak a fővárostól. Csak ő tudta (meg a Gestapo), hogy a márciusban láttatott lenyűgöző erejű megszálló erő már csupán mítosz. A pedáns feliratú kommandantúrák és garnizonok mindössze a leharcolt egységek hazaszállításának gyűjtőhelyei. Nem maradt más hátra, mint e mögöttes (hadtáp)területről állítani ki a Waffen-SS-be jelentkezettek századait. Az alábbiak újoncaiból válogathatott: a 22. Mária Terézia SS-lovashadosztály, a 25. Gömbös és Hunyadi hadosztály, valamint dr. Karl Ney éppen átöltözésre váró magyar ezrede. Szempont volt, hogy legalább a német vezénylési nyelvet és a Schmeisser-géppisztoly kezelését értsék.

1944. október 16-án reggel indult a támadás. Az előző nap kusza reménységei – amelyeket a proklamáció gerjesztett – mindaddig megülték a várost, míg a hadoszlop rá nem kanyarodott a várnegyedbe vezető szerpentinre. Az élen, nyitott parancsnoki kocsijában, Gran Sassó-i testőrei közt állva homorított Skorzeny. Mivel pedig nagy szerepjátszó volt, ha feltűnt a védősereg egy-egy géppuskása, derűsen odatisztelgett neki. A nyitott csapatszállító kocsisor a rejtett fegyverű katonákkal baráti látogatást szimulált, ám valójában halálra váltan gördült előre az operetthadosztály. Egyedül abban bíztak, hogy ha támadás érné őket, szerephez jutnak Tigris páncélosaik. A tűzerőt Skorzeny még azzal is biztosította, hogy Budára rendelte a Varsót szétverő Bach-Zelewski SS-tábornok 65 cm-es Thor ágyúóriását, amely kéttonnás lövedékeivel minden betonfalat képes volt átütni.

Erre azonban nem került sor. Helyette a többezres védősereg „nagyágyúja” szólalt meg. Egy tüzér őrnagy – be akarván lépni a történelembe – rossz németséggel lejelentkezett Skorzenynél, majd elvezette a konvojt egészen a vörös szőnyeges kapuig. Negyedórával azelőtt léptek ott ki onnan Horthyék, hogy a hölgyek a nunciatúrán, a kormányzó pedig a frissen kinevezett német városparancsnok házában keressenek menedéket. Ám egy snapsz után Pfeffer-Wildenbruch széttárta karját, és átadta vendégét Skorzenynek, aki közölte; ideje csomagolni. A kormányzói különvonatnak már befűtötték a mozdonyát. Tost főszárnysegéd többedmagával öngyilkosságba menekült.

Ha hinni lehet néhány kései tanúnak, a Waffen-SS e kulcsembere nem parolázott Szálasival, sőt kiábrándultan szemlélte a fegyverbe állt nyilas söpredéket, igazat adva Hitlernek, hogy mindössze „birodalmán kívüli segédnépről” van szó. Egyedül Habsburg József meghívásának tett eleget: megtekintette ménesét. Derűsen számolt be később Hitlernek, hogy a főherceg K. u. K.-táborszernagyi uniformist öltött az alkalomra, és bécsies szehvusszal üdvözölte.

Talán nem járunk messze az igazságtól azt feltételezve, hogy körültekintőbb szervezéssel Skorzeny belépője – és az egész vasveretű parádé – leszerelhető lett volna. Ne felejtsük el a finn, olsz, román és bolgár precedensek követhető példáit (nem is szólva a francia, jugoszláv, cseh és lengyel ellenállás, de legalább ellenkezés lehetőségéről). Más lett volna megítélésünk a határvonalakat is meghúzó béketárgyalásokon. De Baku és Ploieşti elvesztése után Berlinnek már a magyar olajmezők megtartása (visszaszerzése) is létszükségletévé vált.

Megvirradt hát a nyilasvilágnak. Budapest három hónapig szenvedte, a Dunántúl további háromig. Ötvenezer üldözöttet hajtottak Abdán és Kőszegen át Mauthausenbe. Budapest Bécsért szenvedte el az ostromot, az éhséget, ínséget, felkoncolásokat. Mindez 1944 októberének hosszú vasárnapján kezdődött. Egyébként a Nürnbergben felmentett Skorzeny háború utáni kalandozása három földrészen – szintén regénybe illő.

Rémregénybe. De már egy másikba.

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Az már csak személyes következménye volt a magyar október 15–16-i eseményeknek, hogy a „főrohamvezető” kapott plusz egy lovagkeresztet, amit azzal hálált meg, hogy újra Hitler-bajuszt növesztett. És még valamivel. Felkészülhetett a legnagyobb titokban tervezett ardenneki ellentámadásra. A túl messzi hidak húsdarálójában – a Wehrmacht utolsó sikeres akciójában – a hadiszerencse azért pártolhatott el egy időre a szövetségesektől, mert Skorzenyék is belekavartak a csatarendbe. Nem mással, mint valamennyi útjelző tábla elforgatásával, miáltal az ejtőernyős divíziók tájékozódása csődöt mondott.

Afelől viszont megoszlanak a vélemények, hogy Nürnberg után rögvest kiszabadult-e, vagy csak később szöktette meg egy foglár. Tény, hogy jó ideig álnéven lapult a hajdani Alpenfestung vidékén, majd Párizsba szökött, onnan Madridba. Élt még Franco, minden volt náci felkarolója, alighanem a tőle kapott útlevéllel költözött aztán Argentínába, majd vissza a hispán dombvidékre. Farmján a legkülönfélébb titkosszolgálatok és fegyvergyárosok adták egymásnak a kilincset, mígnem 1975-ben beadta a kulcsot. Hamvait karlengetések közepette helyezte el egy vaskeresztes társaság Bécs döblingi temetőjében. Holtában tehát visszatért megtagadott osztrák szülőföldjébe.