Évente ötvenmilliárd tonna mesterséges esőt termel Kína

Az időjárás befolyásolásával évente ötvenmilliárd tonna csapadékot idéznek elő Kínában, ahol a jövőben ennél is több esőt akarnak fakasztani.

2013. október 24., 19:21

Az időjárás befolyásolását jelenleg mintegy ötmillió négyzetkilométeren, Kína teljes területének felén, több mint 2200 megyében alkalmazzák – olvasható az országos meteorológiai hivatal jelentésében. A jelenleg működő rendszer bár hatékony, finomításra szorul és további területekre való kiterjesztése szükséges ahhoz, hogy a természeti katasztrófákat és a globális felmelegedés hatásait kezelni lehessen – vélik a szervezet szakemberei.

A kínai kormány célkitűzései szerint a mesterséges eső mennyiségét az évtized közepéig a 2011-es értékhez képest 10 százalékkal növelnék. Minden évben háromezer milliárd köbméter csapadék halad át az ország felett, ennek azonban mindössze 20 százaléka esik le a kelet-ázsiai országban. Hatékonyabb és kiterjedtebb módszerek alkalmazásával éves szinten akár a 280 milliárd köbmétert is elérheti a „pótlólagosan szerzett” eső és hó mennyisége – becsülte korábban a meteorológiai hivatal.

A csapadékképződést Kínában a felhőmagvasítás elnevezésű módszerrel befolyásolják, amelynek során rakéták, illetve repülőgépek ezüst-jodiddal, folyékony nitrogénnel vagy fagyasztott szén-dioxiddal bombázzák az eget. Ezen anyagok hatására a felhőkből kicsapódik a nedvesség, a képződő vízcseppek a gravitáció hatására a földre hullanak. Az eljárást a 2008-as pekingi olimpia és a 2010-es sanghaji világkiállítás alatt is alkalmazták, ugyanígy fontos politikai vagy sportesemények alkalmával is bevetik. A tervek között szerepel egy beavatkozást irányító nemzeti központ létrehozása is, amelynek feladata a szabályozáson túl a technológiai segítségnyújtás, a tudományos kutatás és az időjárást befolyásoló technikák tovább fejlesztése.

Az időjárás befolyásolása az országot sújtó aszály ellensúlyozása, a búzatermés garantálása miatt is kiemelkedő jelentőségű. Az új programok fontos szerepet játszhatnak a központ terveiben, amelyek alapján az éves gabonatermést 2020-ra 550 millió tonnára növelnék.

Tényleg meghosszabbítható az élet a biohacking segítségével, vagy ez csak egy hangzatos áltudomány? Mikor özönlik el Magyarország utcáit a kiborgok és a transzhumánok? Már elérhetők az MVM Future Talks tudományos sorozat nagyköveteinek dokumentumfilmjei, amelyekben olyan neves tech innovátorok szólalnak meg  az „örök élet” lehetőségeiről, mint Giulia Enders, Teemu Arina, Ulbert István vagy  Joe Cohen.