ELTE: A macskák is képesek utánozni az embereket

2020. szeptember 28., 12:26

Szerző:

Elsőként kutyákon alkalmazták a Do As I Do módszert az ELTE etológia tanszékén, most viszont kiderült, hogy a tőlük jelentősen eltérő, kevésbé szociális házi macska (Felis catus) egyedei is képesek lehetnek az utánzáson alapuló tanulásra. Az ELTE etológusai a 11 éves Ebisu nevű nősténymacskával demonstrálták a mutatványt – írja a Qubit.

A DAID módszer lényege, hogy a kísérletbe bevont állatokat, elsősorban kutyákat jutalomfalatokkal kondicionálják arra, hogy felszólításra utánozzák az ember egyszerű tevékenységeit. A kutyák idővel általánosítják a felszólítást, és már jutalom nélkül is képesek lemásolni egyes mozdulatsorokat, gyakran komplexebb viselkedési formákat is, olyanokat is, amelyeket korábban sohasem csináltak. 

Az alábbi videóban bemutatott képességek univerzalitása persze ezzel még nem bizonyított, ugyanakkor több, mint valószínű, hogy nem Ebisu a kivételes zseni, hanem házi macskákra jellemző általános tulajdonságról van szó.

A tanulmány társszerzője, az ELTE etológia tanszékét vezető Miklósi Ádám az eredményeikről beszámoló Science-nek elmondta, hogy a kutatásuk azért is úttörő, mert eddig nem vetettek be ilyen módszert az etológusok által kevéssé ismert macskák viselkedésének vizsgálata során.