Állatkínzás miatt nyomoznak Elon Musk cége ellen

Szövetségi nyomozás indult Elon Musk agyi implantátumot fejlesztő cége, a Neauralink ellen, mert az utóbbi időben egyre több alkalmazott panaszkodott arra, hogy a vezetőség felől érkező nyomás hatására az állatkísérletek szükségtelen szenvedést és halált okoznak a tesztelt élőlényeknek. 

2022. december 6., 17:20

Szerző:

Szövetségi vizsgálat alatt áll Elon Musk orvosi eszközöket gyártó cége, a Neauralink az állatjóléti szabályokat sértő állatkísérleteik miatt. A Reuters birtokába jutott információk szerint a vállalat munkatársai panaszkodtak arra, hogy az állatkísérleteket elsietik, és szükségtelen szenvedést és haláleseteket okoznak.

A cég egy olyan agyi implantátumot fejleszt, amely reményeik szerint lehetővé teszi, hogy lebénult emberek újra járni tudjanak és gyógyíthat más neurológiai betegségeket. A vizsgálatot egy szövetségi ügyész kérésére az amerikai mezőgazdasági minisztérium az elmúlt hónapokban indította el. Az egyik forrás szerint a vizsgálat az állatjóléti törvény megsértésére összpontosít, amely szabályozza, hogy a kutatók hogyan tesztelhetnek bizonyos állatokat.

A Reuters több, mint 20 jelenlegi és volt Neauralink alkalmazottal folytatott interjúk, dokumentumok, nem közölt üzenetek, hangfelvételek, e-mailek, prezentációk és jelentések alapján megtudta, hogy Elon Musk a fejlesztés felgyorsítását szorgalmazta, amely sok elbukott kísérlethez vezetett. A sikertelen kísérleteket meg kellett ismételni, ami növelte a tesztelt és elpusztult állatok számát.  

Elon Musk és a Neuralink vezetősége nem reagált az üggyel kapcsolatos, hozzájuk intézett kérdésekre.

(Kiemelt képünk: A Neuralink logója mobilon, a háttérben Elon Musk alapító látható a képernyőn. A Neuralink Corporation egy neurotechnológiai vállalat, amely beültethető agy-számítógép interfészeket fejleszt. Brüsszelben 2022. december 4-én. A kép illusztrációja: Jonathan Raa/NurPhoto via AFP)

Csütörtök este szabadszemmel is megfigyelhető a holdsarló és a Fiastyúk együttállása. A Jupiter fölött járó Uránusz és alatta a Pons-Brook üstökös már egy kézitávcsővel is megfigyelhető, továbbá két csillagfedés is látható lesz – tájékoztatott a Svábhegyi Csillagvizsgáló.