Elindult a Nemzetközi Űrállomásra a SpaceX csak civileket szállító űrhajója

Hihetetlen mérföldkő.

2022. április 8., 20:35

Szerző:

A SpaceX amerikai vállalat űrhajója útnak indult pénteken Floridából a Nemzetközi Űrállomásra (ISS), az első olyan útjára, amelyen csak magánszemélyek tartózkodnak a fedélzeten. Elon Musk milliárdos űripari vállalata péntek délután indította útjára a Crew Dragon űrkapszulát, három üzletemberrel és veterán űrhajós kísérőjükkel a fedélzeten. Az űrhajót a floridai Kennedy Űrközpontból indították el, és körülbelül 22 óra alatt jut el az űrben keringő Nemzetközi Űrállomásra, írja az MTI.

A houstoni központú Axiom Space cég, a SpaceX és az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA közti együttműködés által létrejött Ax-1 küldetés nagy mérföldkőnek számít a kereskedelmi űrhajózásban: ugyan többször is jártak már civilek az űrállomáson, a Crew Dragon legújabb küldetése azonban az első, ahol csak magánszemélyeket juttat el oda, hogy kutatómunkát végezzenek.

Az asztronautákat – akik fejenként 55 millió dollárt (19 milliárd forintot) fizettek az útért – Michael López-Alegría, a NASA korábbi űrhajósa kíséri, aki 15 évvel ezelőtt 7 hónapot töltött az ISS-en, azóta az Axiom üzleti fejlesztésért felelős alelnöke. A legénységet alkotja továbbá Larry Connor amerikai vállalkozó, akit a küldetés pilótájává képeztek ki, Eytan Stibbe volt katonai pilóta Izraelből, valamint a kanadai üzletember, Mark Pathy.

Miután elérték az űrállomást, és a Crew Dragon sikeresen rácsatlakozott az ISS-re, a négytagú csapat 10 napot tölt el az állomáson, ahol az agyat, a szívsejteket, a rákot és az öregedést vizsgáló kutatásokban vesznek részt. Az űrállomáson az ott tartózkodó 3 amerikai, egy német és 3 orosz asztronautához csatlakoznak. Az Ax-1 csapata az ISS-en tartózkodó űrhajósoknak paellát és egyéb spanyol ételeket visz ajándékba.

A Crew Dragon űrkapszula Falcon 9-es hordozórakétája 9 perccel az indulás után visszaérkezett az Atlanti-óceánon úszó platformra. A pénteki a SpaceX második olyan útja, amelyen magánszemélyeket juttat el az űrbe. Elon Musk vállalata korábban egy milliárdost és vendégeit vitte fel az űrbe, egy három napig tartó „keringőpályás” utazásra, az Ax-1 küldetés csapata azonban több száz órás képzésen vett részt a NASA és a SpaceX szervezésében, túlmutatva ezzel az űrturizmuson.

(Kiemelt kép: Paul Hennessy / Anadolu Agency via AFP)