Egy római kori gyermek lábnyomait fedezték fel Anglia északi részén

Egy római kori gyermek kétezer éves lábnyomait fedezték fel Nagy-Britanniában, Yorkshire grófság északi részén. A lábnyomokra Leeming község közelében bukkantak, ahol 318 millió fontos beruházással az A1-es utat háromsávos autópályává bővítik – olvasható a Yahoo News hírei között.

2011. február 17., 12:10

A nyomokból a régészek arra következtettek, hogy a Kr.u. I. évszázadban élt kisfiú vagy kislány „ugróiskolázhatott” a pocsolyákban. Az ásatás helyszíne közel esik ahhoz a római erődhöz, ahol az „eltűnt” kilencedik légió állomásozott. A katonai egységről, amely Kr.u. 43-ban részt vett Britannia meghódításában, 117 után nem tesznek többé említést a római feljegyzések.


A lábnyomok mellett a régészek feltárták egy olyan római kori műhelyt, amely az erődben állomásozó katonaságtól kapta megrendeléseit. Az ásatások során előkerültek mérföldkövek, cserépedények, üvegek, pénzérmék, valamint egy vallási szertartás során feláldozott ló csontváza, amelynek maradványait egy épület alapzata alatt földelték el. A régészek arra is találtak bizonyítékot, hogy a rómaiak zoknit viselhettek.