Edison felrobbantotta magát, Yeats rossz helyesíró volt
A tehetség sajátos viszonyulás a világhoz. A tehetséges embert nem egyszerűen a képességek magas szintje jellemzi, hanem különleges, a világ megváltoztatására irányuló személyisége. Ahogy Mérei Ferenc írta 1973-ban: A kreatívok nem alkalmazkodnak, hanem létrehoznak, nem megtanulnak, hanem rátalálnak vagy kitalálnak.
A tehetség eltér a többségtől, tehát szabálytalan. Ez vajon azt jelenti-e, hogy mindenképpen beilleszkedési zavarokkal küzd? Van-e szabályos és szabálytalan tehetség? A szabályokra nevelés segíti vagy gátolja a szabálytalan gondolkodást? Werner von Braun, a rakéta atyja megbukott algebrából, Yeats, a költő mindig bocsánatot kért szerkesztőitől rossz helyesírása miatt, Anatole France ugyanezen okból kétszer ismételte az érettségi vizsgát. Thomas Edisont képezhetetlennek minősítette tanítója, mert nem őt, hanem a pókot figyelte, amint a hálóját szövi a sarokban. Gyerekkorában felrobbantotta magát, ahogy Nicola Tesla is. Charles Darwint még huszonévesen is léha, lassú gondolkodású fiatalembernek tartották, mert csak sétált a parkban és bámészkodott.
Már a 20. század közepére kiderült, hogy az intelligencia nem azonos a tehetséggel. Sőt! Az Egyesült Államokban, a Stanford Egyetemen az 1920-as években indított követéses vizsgálatban intelligenciatesztekkel válogatták ki a tehetségeket. Mára már bizton állítható, hogy a teszttel kiválogatott, több mint 1500 intellektuális tehetségből egyetlen Nobel-díjas sem lett… Ezzel szemben két fiatalt − akik az intelligenciatesztben nem értek el elég jó eredményt ahhoz, hogy tehetségként azonosítsák őket − a tanáraik jelöltek a vizsgálatba. Ők nemcsak tanítványaik képességeit, hanem személyiségük különlegességeit is felismerték. (A két fiatal − Luis Alvarez és William Shockley − később elnyerte a Nobel-díjat!)
A cikk folytatását elolvashatja a Mindennapi Pszichológia 2010. 5. számában!
