Dr. Zacy

Töredékére esett vissza a zálogosítás, sokan már utolsó értéktárgyaikat is pénzre váltották. Közben új üzletág született: egyesek zálogjegyeket vásárolnak, így gazdagodnak a nyomorúságon.

A zálogkölcsön mint korai hitelügylet a pénz kialakulásával egyszerre jelent meg. Az első szervezetten működő zálogház a katolikus egyház és a ferences rendi szerzetesek kezdeményezésére 1462-ben Perusinában alakult. Az új intézmény villámgyorsan népszerűvé vált, Itália után francia, majd német földön is megjelentek a közületi, azaz egyházi és állami zálogházak. Az első Magyar Királyi Zálogházat 1773-ban Pozsonyban állították fel Mária Terézia kiváltságlevelével. Az országban akkor sem takarékpénztár, sem bank nem működött még, kölcsönt csak magánszemélyek nyújtottak. A zálogházzal az uzsorakamatot igyekeztek letörni, és biztosítani a ház ügyfeleinek átmeneti pénzzavarait.

A századfordulóra az üzlet már Pesten is virágzott, a zálogházak megerősödtek és népszerűvé váltak. A pesti zálogház sorsát a szabadságharc változtatta meg. Bár a Kossuth-bankók elfogadása miatt tőkevesztést szenvedett el, forgalmának növekedése ellensúlyozta a veszteséget.

A huszadik század elején a királyi zálogház forgalma tovább bővült, de a tőkeforrások drágulása miatt veszteségessé vált, a pénzügyminisztérium a szükséges forrásokat a növekvő katonai kiadások miatt nem tudta biztosítani. 1924-től a forgótőke-ellátást a Magyar Királyi Postatakarékpénztár vállalta magára.

A második világháború után, 1948-ban a Minisztertanács elrendelte az Állami Zálogház és Árverési Csarnok Nemzeti Vállalat létrehozását, amely átvette a Postatakarékpénztár zálogüzletágának tevékenységét. A cég 1951-től mint Bizományi Áruház Vállalat működött tovább, a kormányzat a záloghitelezési tevékenységet a BÁV monopóliumává tette.

A rendszerváltás után egyre többen fordultak az újonnan alakult kisebb-nagyobb zálogházakhoz gyors és anonim hitelért, a piac virágzott. Jelenleg az országban nagyjából négyszáz zálogfiók működik, a legtöbbje ma is nyereséges.

*

– Miről lenne szó? – kérdezi az autózálog-telephely vezetője a hajónyi, ránézésre is tízmilliós Mercedes tulajától.
– Megszorulás van, megszorulás. Mi lenne, vazeg? – válaszol nem túl udvariasan a harmincas, „erős testalkatú” férfi.
Mi is megpróbálunk érdeklődni nála. Durva elutasítás a válasz, egyértelmű kézjelekkel.

– Ez a stopot jelenti, semmi oké, nem oké, el lehet húzni, oké? Fotó ugye nem készült a kocsimról? Különben balhé lesz – kapjuk az egyértelmű utasítást.
Az irodába vonulnak a telephelyvezetővel, zárt ajtók mögött tárgyalnak. Pár perc, és a férfi már megy is. Gyalog.

– Lehet jönni! – szól ki az ablakon a hely illetékese. – Ide nem a csóró nagyi jön kétezer forintért, mint a zaciba. Nálunk komoly vállalkozók fordulnak meg, százmilliós vagyonnal, de csúszik egy átutalásuk vagy egy befizetés, és hirtelen kell a pénz. Ők biztosan nem szívesen beszélgetnek magával arról, mit keresnek itt. Nekem meg az üzlet miatt rossz, a végén még elterjed, hogy holmi újságírók zaklatják az ügyfeleket, szaglásznak. Én is pénzből élek.
Csak nem?

– És még annyit: van itt azért olcsóbb kocsi is, négy-ötszázezer forintos. Jön ide a kisember is, kell a pénz a részletre. A tehermentes autó forgalmi értékének felét fizetjük ki, maximum hárommilliót. Hiába hoz be valaki egy negyvenmillás autót, akkor is ennyi a vége. Három futamidőből választhat, azon belül bármikor kiválthatja, ha nem jön össze, meghosszabbíthatja. Általában visszaváltják a beadott kocsikat.

*

– Szí, szí, mi a kérdés? – sürget minket lazán, olaszosan pár rövid bevezető mondat után egy férfi.
Távozóban van éppen, susog rajta a dzsogging. A helyszín a VIII. kerületi Dr. Zacy Zálogház. Nem árulja el, mi lapul a szatyrában.

– A párom ismerősétől vettem a zálogjegyet. Ő beadta a cuccot, én elviszem. Hogyhogy mit váltottam ki, és mennyit keresek rajta? Nem mindegy?
És ránk csapja az ajtót. De nagyon.

– Nehezen beszélnek itt az emberek – magyarázza Bolyos Tamás, alias Dr. Zacy, az üzletvezető. – Jönnek ilyenek is, munkájuk nincs, de százezrekkel rohangálnak a zsebükben. Pár év alatt jött létre ez az üzletág: megvásárolják a szerencsétlenektől a zálogjegyet, ezen kaszálnak.
A Józsefváros nyóckeres részén vagyunk. A zálogház lezárt helyiségében poros porcelánok, étkészletek, fotók, festmények. Csupa nem túl értékes holmi, tulajaikról rég nem tudni. Kint sem túl nagy a pörgés, kevés a kuncsaft.

Dr. Zacy tíz éve van a szakmában.

– Óriási tévedés, hogy manapság egyre többen zálogosítanak. Az igazság az, hogy úgy másfél éve a töredékére esett vissza a forgalom. A rászorulóknak már nincs mit behozniuk, elfogyott a készlet, az aranyukon is szinte mind túladtak – magyarázza Bolyos úr. – Viszont egyre több az olyan, aki olcsó ékszert, fényképezőgépet, DVD-t, televíziót keresve járja a zálogházakat. Négy-öt éve még az ajtóig állt a sor, pörgött az üzlet, akadt, aki beadta az aranyat, és rögtön vett valami mást a kapott összeg egy részéből. A végén pénzzel és egy kiváltható tárgy zálogjegyével távozott. Nem a nincstelenségről szólt az üzlet.
Idős asszony jön be, ismerősként köszöntik. Hamar végez, távozna.

– Csak két hülyeséget hoztam be, egy kis fülbevalót meg egy nyakláncot, ennyi maradt. Nincs jelentősége – magyarázkodik kérdés nélkül.
A nevét is vállalja: Duka Elemérné.

– Előbb a férjemet veszítettem el, aztán a gyermekemet. Csődbe mentem. A kisnyugdíjamból nevelem a három unokámat. A fiam kint zenélt Monte Carlóban. Pár éve felújította a lakását. Azt mondta, anyu, sok pénzzel jövök haza, addig segíts be egymillióval a cirkóba. Persze hogy besegítettem, de ahhoz az értékeimet be kellett tennem a Király utcai zálogba. Csakhogy kirabolták az üzletet. Amikor mentem a dolgaimért, már kint volt a „zárva” tábla. Odaveszett szinte mindenem. Aztán a férjemet veszítettem el, rákos volt szegény. A lányom nem bírta feldolgozni a halálát, harminchét évesen agyvérzést kapott. Pedig ő volt a nyolcker szépe. Egyedül maradtam a három gyerekkel, mert a vejem meg elhagyta őket bánatában. Megkeményedtek. Én meg magamat is utálom, drágám, hogy egyáltalán élek. Pedig totálkáros, lelki nyomorék lettem.
Megy.

– Ilyen történeteket hallgatunk egész nap – mondja Décsei Istvánné, a bolt alkalmazottja. – Most már egész jól néz ki Duka néni, de látta volna annak idején. Már mindent behozott, amije csak van. Most a hoszszabbítást kérdezte, egy hét múlva megint jön. Azt ígéri.
Közben egy középkorú nő is végez, ő üres kézzel jött, s szatyorral távozik.

– A Nintendóm van benne – mondja. – A hónap vége felé, amikor elfogy a pénzem, behozom, öt-hatezret kapok érte. Aztán a következő hó elején kiváltom. Egy éve ezt csinálom. Nincs nekem már semmi másom. Csak ez az egy Nintendóm, és kész. Behozom, kiváltom, behozom, kiváltom, ez tart életben. Egyedül élek, nincs foglalkozásom, általános iskolában takarítok.
Ő is adja a nevét: Horváth Attiláné.

Elsiet.

Amúgy két lehetőség közül választhat, aki elzálogosítja értékét: egy vagy három hónapra adja be a holmit, amire további harminc nap türelmi időt kérhet. Legkésőbb négy hónap után azonban jogilag már az üzleté a tárgy.

– Kilencven százalék bejáratott kuncsaft, ő is mindig ugyanazt hozza – jegyzi meg Bolyos úr. – Lelki szemetesláda vagyok, nincs bajom vele, sokszor csak beszélgetni is bejönnek.
Bő egy óra telik el, mire újra nyílik az ajtó. Idős nő lép be.

– Egyedül élek, hatvanötezer a nyugdíj, negyvenkilenc a rezsi. Már semmim sincs. Az utolsó nyakláncom hoztam be a családi ékszerekből, hogy ki tudjam fizetni a gázszámlát.
És már megy is.

Mi pedig benézünk a pár saroknyira lévő műszaki zálogházba.

A nyolckerben egymást érik a zacik. Az egyik újat még szendvicsember is hirdeti a hideg utcákon – mégis pang a bolt. Van idő beszélgetni.

– Eltűnt a középréteg. Most a gazdag és a nagyon szegény jön, jobbára híradás-technikai cikkeket hoznak – foglalja össze az elmúlt év eseményeit Nagy István boltvezető. – Tévékészülék, DVD-lejátszó, Playstation, hifi, laptop, kenyérpirító, hajsütő vagy a gyerek játéka.
Fiatal roma srác ugrik be, pénzt hoz.

– A múltkor beadtam a Playstation hármamat, kellett a pénz gyorsba. Tizenötöt kaptam érte. Tudtam, hogy pár nap múlva kiváltom, nálam forog a pénz. Seftelek, üzletelgetek, ahogy jön.
Pincériskolába járt, de abba kellett hagynia, „egy lány miatt”.

– És már nincs értelme visszamennem, bejutni úgysem lehet, a pacek miatt.
– Hogy miért?
– Hát a forma miatt, aki vagy, azért. Múltkor szállodába felvételiztem, előtte telefonáltam, van-e üresedés, mondták, jöjjek, tuti a meló, de ahogy megláttak, rögtön kitalálták, hogy pont most telt be a létszám.
Közben egy férfi lép a boltvezetőhöz, gázrezsót adna el.

– Lomtalanításon találtam a XVIII. kerületben, értékesebb cuccokért érdemes túrni. Kerületről kerületre járok, ebből élek.
Odébb fiatal pár susmorog a pultnál.

– Csak kíváncsiságból kérdeztem meg, mit adnának érte – mutat a kezén lévő gyűrűre a nő. – Amúgy nem szorulunk rá. Régen vettük, komoly ékszer. Mi általában nem eladunk, hanem vásárolunk. Ügyeskedni kell, a főállásunkban nem vagyunk túlfizetve. Hobbiszinten, szabadidőben foglalkozunk ezzel.
Hogy mivel?

– Jobb lenne ezt kint megbeszélni.
A bejárat előtt lazábban beszél.

– Zálogcéduláért, olcsón szereztük ezt a gyűrűt, kábé négy-ötmilliót ér, itt ötszázezret adtak volna érte. Visszük máshová, ott szabadulunk meg tőle, ahol többet kínálnak. A zacisok kisemmizik az embert, a szegényeket főleg. Beveszik tőlük pár ezerért az ékszert, aztán busás haszonnal adják tovább.
Visszatérünk Dr. Zacy-hoz, egy férfi épp a tárcájába teszi a frissen kapott pénzt.

– Gagyi ékszereket hoztam be, bokaláncot, fülbevalót, három gramm az egész. Mindenünket eladtuk, már a zálogcédulákat is. Hetente jön érte egy fickó, ezzel bizniszel – mondja Molnár Gusztáv, aki három évig kerületőrként dolgozott a Józsefvárosi Közterület-felügyeletnél.
– Jártuk az utcát, de ízületi gyulladást kaptam, be kellett feküdnöm az ORFI-ba, műtötték a lábamat meg a csuklómat, a végén járni is alig bírtam. Most stagnál az állapotom, de a rokkantsági felülvizsgálatnál ötvenegyről ötvenszázalékosra minősítettek vissza. Így csak rokkantnyugdíjra vagyok jogosult, és már három hónapja nem kapom a rehabilitációs járadékot. Pedig megváltozott munkaképességűként könnyebben alkalmaztak, nem kellett utánam annyi járulékot fizetni. Így viszont, ötvenhárom évesen, nem kellek senkinek.
Két lányával, az idősebbik élettársával és kétéves kislányukkal él egy fedél alatt.

– Nagyon kell most a pénz, mert penészes lett az ágy, tönkrement. Szereztünk kölcsön egy használtat a vőm nagymamájától, de szállítási díjat is kell fizetni valamiből. Ráadásul elmaradtam a gáz-, a víz- és a villanyszámlával. Épp csak annyit fűtünk, hogy 16-17 fok legyen, azt is a kislány miatt.
A család havi százezerből él, ebből huszonhétezer az özvegyi nyugdíj.

– Két éve halt meg az asszony szívinfarktusban. A kezeim között 2009. december huszonhetedikén. Rosszul volt pár napig, de az ünnepek körül nem volt pénzünk orvosra. Ötvenkét éves volt. Iszonyú csapás, sosem heverem ki, harminchét évet éltünk együtt.
S a karácsony?
– Ugyan, felejtsük el. Ajándékot évek óta nem veszünk, műanyag fát állítunk, de idén talán még azt sem. Holnap lesz a feleségem névnapja. Esetleg ebből a pénzből kérek a lányomtól ezer forintot virágra, hogy ki tudjam vinni a sírjához.