Új magyar eljárás segíthet kimutatni a Lyme-kórt

2019. augusztus 7., 12:20

Szerző:

Magyarok által kifejlesztett új eljárás segíthet kimutatni a Lyme-kórt – jelentették be szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

Bózsik Béla Pál, a DualDur nevű új módszert kidolgozó Lyme Diagnostics Kft. tudományos igazgatója elmondta, eddig az úgynevezett szerológiai vizsgálatokat alkalmazták a fertőzés kimutatására, amikor is a baktériumhoz kötődő, a szervezetben termelődő ellenanyag meglétét vizsgálják, ez azonban nem mindig sikeres, mert a szervezet néha képtelen ellenanyagot termelni.

– A jelenleg klinikai vizsgálat alatt álló morfológiai vizsgálat során a vérmintából mikroszkóp alatt mutatják ki közvetlenül a kórokozót, amelynek alakja jellegzetes, így egyértelműen felismerhető – ismertette az igazgató.

A Lyme Diagnostics Facebook-oldalán azt írta, hogy Európában több mint 360 ezer Lyme-kóros esetet regisztráltak az elmúlt két évtized alatt, és a területen élő kullancsok jelentős része fertőzött.

Számos akció- és katasztrófafilm tette már központi témává az áramellátás megszűnését. Könnyű belátni, hogy mindennapi életünk szinte minden mozzanata valamilyen módon az áramhoz kapcsolódik. Eszközeink működése, ételeink frissessége, otthonunk melege – ezekhez is áramra van szükség. A villamos energia fizikai tulajdonságai, illetve a villamosenergia-hálózat működése miatt ezért folyamatos felügyeletre van szükség, hogy ne maradjunk áram nélkül.