Csökken az egészségben eltöltött éveink száma

Laikusként azt feltételeznénk, hogy ahogy növekszik a születéskor várható élettartam, úgy nő egészségben eltöltött éveink száma is. Pedig nem így van, sőt az Egyesült Államokban zajlott felmérés adatai szerint egy mai huszonéves előtt kevesebb egészséges év áll, mint egy tíz évvel ezelőtt húszas évei közepén járó fiatal előtt - derült ki a Journal of Gerontology című szaklap decemberi számából.

2011. január 11., 08:47

"Hajlamosak vagyunk azt feltételezni, hogy minden generáció tovább él és egészségesebb is szülei generációjánál, pedig ez nem így van" - mondja Eileen Crimmins, az amerikai University of Southern California gerontológusa, a tanulmány egyik szerzője. Az amerikai statisztikák szerint míg 1998-ban egy 20 éves férfi előtt átlagosan 45 egészségben töltött év állt, azaz még ennyi ideig nem keserítették életét főként a szív- és érrendszeri, a daganatos betegségek és a cukorbetegség, 2006-ra ez az érték 43,8 évre csökkent.

Míg 1998-ban egy 20 éves nő még 49,2 krónikus betegségek nélküli évet remélhetett, 2006-ban már csak 48 évet. Eközben a szinte teljes korlátozottságban, ágyhoz kötve töltött évek átlagos száma az elmúlt évtizedben nőtt az országban. Míg tíz évvel ezelőtt egy 20 éves amerikai férfira átlagosan 3,8 ágyhoz kötve töltött év várt, mai kortársa 5,8 mozgásképtelenül tötlött évre számíthat. Ráadásul ezt megelőzi átlagosan két olyan év, amikor már nem képes tíz lépésnél többet megtenni, illetve két óránál hosszabb időt ülve tölteni.

Egy most 20 éves nő kilátásai még rosszabbak: ő várhatóan 9,8 évet tölt majd számottevő mobilitás nélkül, szemben az egy évtizeddel ezelőtti 7,3 évvel. A kutatásnak ugyancsak lehangoló eredménye, hogy a magas vérnyomással, cukorbetegséggel és egyéb krónikus betegségekkel küzdők aránya a 65 év felettiek körében folyamatosan emelkedik - írta az

origo.hu.

2008-ban a születéskor várható, egészségesen eltöltött évek száma a magyar férfiak esetén 54,7, a nőknél 58,3 év. A férfiak életük 79 százalékát élik le egészségesen, míg a nők csak a 75 százalékát. Egy ma 35 éves férfi előtt még 22,6 egészségben eltöltött év áll, ezután 8,3 évet mozgásában korlátozottan, ötöt pedig jelentősen korlátozva fog eltölteni. Egy 35 éves magyar nő 25,6 egészségben eltöltött évet remélhet még, azaz hárommal többet, mint a hasonló korú férfiak. Ám a betegségekből is több jut neki: mozgásában korlátozva 11,6, jelentősen korlátozva pedig 6,7 év áll előtte.

Mielőtt bárki is hibára gyanakodna a különböző életkorokhoz tartozó várhatóan egészségben töltött évek összehasonlítása alapján, fontos tudni, hogy a statisztikusok nem feltételezik, hogy először egészségben élünk, majd életünk végén betegségektől korlátozottan.

"Valójában a különböző állapotok egymást váltva vannak jelen egy ember élete során, és a számított mutatóban az azonos korlátozottsági állapotokban elszórtan eltöltött időtartamok adódnak össze" - tudtuk meg Tokaji Károlynétól, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) főosztályvezetőjétől.

Egy 65 éves svéd férfi közel 13, egy svéd nő 14 egészséges életévre számíthat még. Egy dán 65 éves férfi esetében ez az adat 12 év, a dán nők viszont a svédekhez hasonlóan még 14 korlátozásmentes évre számíthatnak. Az Európai Unión belül a legrosszabbak az észtek kilátásai: egy 65 éves észt nő és férfi is csak körülbelül 4 hátralévő egészséges évre számíthat.