Ahogy öregszünk, úgy leszünk egyre boldogabbak

A 18-29 évesek szerint az öregkor 60 körül kezdődik. A középkorúak úgy vélik, hogy 70 felett, a 65 évesek pedig 74 évben jelölik meg a korhatárt – egyebek mellett ez derült ki a Pew Kutató Központ új felméréséből.

2011. február 27., 10:23

Éles az ellentét aközött, amit a fiatalok az öregedésről gondolnak, és ami valójában történik. Jó memória, jó egészség és jó szex: ez elég ahhoz, hogy unokáink fejet hajtsanak előttünk. A 18-64 év közöttieket arról kérdezték, hogy mire számítanak öregkorukra, a 65 év felettieket pedig arról, hogy mi történt velük valójában. A válaszok szerint gyengül a memória (57 % úgy véli, ettől fog szenvedni, 25 % valóban meg is tapasztalja); nem fog tudni vezetni (45%/ 14%); súlyos betegségtől fog szenvedni (42%/ 21%); szexuálisan nem lesz aktív (34%/ 21%).

Ez azonban azt jelenti, hogy az idősek 79 százaléka él nemi életet, ellentétben azzal, amit fiatalként erről gondoltak. A New England Journal of Medicine egyik 2007-es számában megjelent másik tanulmány szerint a 75-85 év közöttiek több mint fele havonta legalább kétszer szeretkezik. A legtöbbjük ráadásul még haza is tud vezetni utána. A felmérés megerősíti más tanulmányok eredményeit, mely szerint ahogy öregszünk, úgy leszünk egyre boldogabbak. Nem fáj az sem, ha valaki férfi, vagy konzervatív politikai nézeteket vall. Korábbi kutatások kimutatták, hogy az időskori boldogság nem csupán az egészségi állapottól és a valóságtól függ, de a hozzáállástól is.

Egy tanulmányból kiderült, hogy azok a 60-80 év közöttiek, akik súlyos betegségekben: rákban, szívbetegségben, cukorbetegségben, mentális elváltozásokban szenvednek, meglepően jókedvűek. Egy kicsit rosszabb a helyzet azok esetében, akik 80 év felett járnak. A 85 évesnél idősebbek már memóriazavarokról számolnak be, 30 százalékuk pedig gyakran rosszkedvű vagy depressziós. Ennek ellenére az igazán idős életkor sem olyan szörnyű általában, mint amilyennek fiatalon elképzeljük. A 85 év felettieknek mindössze 1 százaléka érzi úgy, hogy ez a kor sokkal rosszabb, mint amire számított.