A képviselők zsebe

Balás István (egykor MDF-frakció, ma ismét ügyvéd) 1990-ben részt vett a képviselők jogállását és tiszteletdíját meghatározó jogszabályok kidolgozásában. Emlékszik, menynyivel kezdődött:

– 1989–90 táján a HVG-ben megjelent cikk szerint a fölálló új parlament képviselőinek a honoráriumát százezer forintban tervezte megállapítani. Ebből nem lett semmi. Ezek után ideiglenesen huszonvalahány-ezer forintos fizetéssel indultunk, amit aztán két részletben emeltünk. Hamar kiderült, hogy nem évente néhány ülésnap lesz, mint a kommunizmus idején, hanem főállású lesz a képviselő. Annak idején a köztisztviselői fizetésekkel összefüggésben szándékoztunk rendezni a kérdést. 1992-ben ez meg is valósult. Kísérleti jelleggel szabályoztuk azt is, hogy vidéki képviselő béreljen lakást Budapesten, s ezt a költséget az Országgyűlés Hivatala állta. De olyan albérlet vagy lakásbérlet nincs, amely csak heti egy-két napra szól, az egész hónapot ki kell fizetni.

Még az indulás évében 32 500 forint lett az alapilletmény. Ami az átlaghoz képest erős fizetésnek számított, de egyáltalán nem volt magasnak mondható. Hogy százezer legyen a fizetés, azt akkoriban csak közbotrány árán lehetett volna megvalósítani.

Hősi idők

Akármilyen volt is az akkori Országgyűlés, még civilek alkották, akik tudták, merre meddig hány méter. Brutálisan magas nettó úgy sem jött össze, hogy túlnyomó többségüknek – bizonyos tisztségek ellátásáért vagy bizottsági tagságért – az alapdíjhoz pótdíj is járult.

Hősi idők voltak. A Kossuth tér még szürke volt, alig csillogott autó a betonon. Nem véletlen, hogy a juttatások nyilvánvaló része volt a tömegközlekedési járművekre kiterjedő ingyenesség az ország teljes területén. Kocsival is jártak azért Budapestre s onnan vissza képviselők, az egymáshoz közel lakók vagy az útvonalba esők gyakorta célfuvarba tömörülve. A párttársak, illetve praktikus területi koalíciók megosztották alkalmanként a különben fejenként járó benzinköltséget.

Az umbulda kezdeti, de még megbocsátható jelei voltak ezek. Amiképp az ésszerű spórolás témakörébe tartozott az is, hogy több képviselő bérelt egy lakást. Ezek a költségek faragták az utazásra és a lakhatásra felvett átalányösszeget, amely akkor az alapdíjnak nagyjából egyharmada volt.

Persze a világ változik. A laptop elnevezésű készülék – meg ugye az „internethasználat” kifejezés – 1990-ben például utópisztikusabban hangzott volna az azóta is sokat emlegetett kommunizmusnál is. Nemkülönben az, hogy az ember után vágják a vezetékes telefont. Nagy szó volt, ha a parlamenti képviselő lakásába bevitték a vonalat. És persze a „fogyasztási szerkezet” is átalakult, főleg az üzemanyagé: lassan ellepték a parlamenti parkolót a jobbnál jobb autók.

2009-ben változtatták meg utoljára nagymértékben a javadalmi rendszert. Sürgősen lépni kellett ugyanis. Tudniillik egy agilis asszony, Seres Mária népszavazást kezdeményezett arról, hogy a parlamenti képviselőknek – az általános szabályokhoz igazodva – csak számlával igazolt, tevékenységükkel összefüggő kiadásait térítsék meg.

A parlament meg is szavazta 2009 áprilisában a referendum kiírásának lehetőségét. Azonban mielőtt bármi történt volna, az Országgyűlés húzott egy cseleset. Egy szót az erről szóló törvényből: „költségtérítés.” Hiszen ha nincs, akkor szavazni sincs miről. Mire az Alkotmánybíróság elé került az ügy, addigra okafogyottá is vált, hiszen a népszavazási kérdésben olvasható kifejezés már nem szerepelt a vonatkozó törvényben.

Alapdíj, pótdíj

A helyére két juttatás került: a választókerületi, illetve a lakhatási pótlék. (A képviselői alapdíj és a pótdíj mellett.) Csakhogy a tételes elszámolás lehetősége helyett tízszázalékos költségátalányt is „bevállalhat” a képviselő. Ez egyébként ismert adózási lehetőség – a vállalkozóéval rokon. Ahhoz azonban az országgyűlési képviselőket a „nem önálló tevékenység” – szigorúan adóügyi – kategóriából az „önálló tevékenység” elnevezésűbe kellett helyezni (ez éppen most változik majd feltehetőleg vissza). Így – az szja-kötelezettség keretein belül – hasonlóan adózhatnak, mint mondjuk az őstermelők. Vagy mint kvázi egyéni vállalkozók. Az új szisztéma túlnyomó részüknél a korábbinál kedvezőtlenebbé tette a nettó összeget, egész javadalmuk figyelembevételével kell adózniuk.

(A Fidesz és a KDNP – igaz, nem célzottan, hanem más, jól kereső csoportoknak is kedvezve – alaposan csökkentette a képviselők terheit ez év elejétől. A személyi jövedelemadó felső régiójában addig fizetendő 32 százalékot megfelezve 16-ra – ami jellemzően érinti a parlament tagjait. Viszont ebben most nem volt „mindenpárti” konszenzus.)

Lázár János új tervezettel állt elő egy hónapja: 2012. szeptember 1-jétől foganatosítaná. (Egy fideszes módosító indítvány szerint 2013. január elsejétől élne mégis. A KDNP-s Rubovszky György szerint vonatkozzék mindez a legközelebbi új parlamentre.) Lázár azt vetette fel, hogy alapesetekben ne pepecseljenek különféle pótlékokkal, legyen egységes a képviselői honorárium – úgy 750 ezer forintban meghatározva, ami helyettes államtitkári (bizonyos funkciókhoz rendelve pedig államtitkári, illetve miniszteri) illetménynek felelne meg. Ez csaknem annyi, amennyit régebben már fölvetettek a szocik és a szabad demokraták – 800 ezer – a költségtérítés körüli cirkuszok idején.

Nagy örömöt nem szerzett képviselőtársainak a frakcióvezető. Az alkotmányügyi bizottság inkább pótdíjolná a testületi tevékenységet, feladattól függően különböző arányokban. Igaz, van is logika abban: miért keressen ugyanannyit az, aki mondjuk a nevezett grémiumban ül – s folyamatosan van dolga –, mint az, aki például a mentelmi és összeférhetetlenségiben? (Habár Budai Gyula szívesen hozzájárul a munkaterheik növeléséhez...)

Például Meggyes

Eddig arra pályázott sok képviselő, hogy minél több bizottságban helyet kapjon. Azonban ha a plénumon elfogadná a többség a Lázár-javaslatot (amely amúgy a minimum öt bizottsági ülésről hiányzók honorját megnyirbálná), a képviselő számára – ahogyan a kereszténydemokrata Rubovszky György fogalmazott – „az lesz a cél, hogy olyanba kerüljön, amely fényévenként ül össze”.

Az albizottság egyébként alaposan dolgozott a javaslat föllazításán. Részint – mint az előző példa mutatta – okkal. A szocialista Bárándy Gergely inkább az ösztönzésre hajlott a nivellálás helyett. Azzal az „elképesztő” ötlettel állt elő, hogy minden képviselő ülésszakonként (félévenként) legalább negyedórát beszéljen a parlamentben: valamiért csak odaküldték őket a választók, nem? (Példáként lapunknak a fideszes esztergomi expolgármestert, Meggyes Tamást említette, aki addig mindössze egyetlen másodpercet beszélt a parlamentben: a mentelmi ügyéről történő szavazás előtt nem kíván megszólalni.)

A bizottsági ülésekre vonatkozóan is hasonló kritériumokat szeretne Bárándy érvényesíttetni. Ellenvetés: nemcsak az ám a munka, hanem a választókerületi, főleg az egyéni győzteseké. Ami ugye éppenséggel kormánypárti (édes) teher. Vitányi István (Fidesz – MPP) – talán nem nézett körül – be is szólt saját potentátjainak az egyik albizottsági ülésen: nem mindenki jár állami gépkocsival. Ezért aztán nem mindegy, mennyi az üzemanyag-átalány, sokféle autó (sőt motorkerékpár) van. És gyalogos honatya is akad. Például Schiffer András. Az LMP persze nem ezért nyomatja a bérletet. Zöld jelzés.

Valahol ugye laknia is kell egy vidéki képviselőnek. Lázár: budapesti lakással rendelkezők eleve kizárva, a többieknek 35-50 négyzetmétereseket biztosítsanak, a rezsiköltséget viselje a delikvens. Avagy: szállodába is mehessen. Fideszes módosító javaslat: legfeljebb a képviselői honorárium 25 százalékának erejéig terjedjen a lakásbérleti vagy hotelköltség. Albizottság: két szoba, megkötés nélkül. Telefon: mobilszámla kiperkálása az Országgyűlés Hivatala által a minimálbér 30 százalékáig. És a végén nyilván megvehető a készülék. Aki újra nyer, újat kap. Ahogy a laptop esetében is. Amely viszont négy év után gyakran már nincs topon. Amortizálódik. Sokaknak nem kell. Pedig más nem kaphatja, állítólag titkos adatokat lehet akkor is kiszedni belőle, ha gondosan leürítették.

Egy kis mellékes

Nem mellékesen: továbbra is csak papíron lesz főállású a képviselő. Lehet orvos, ügyvéd, vállalkozó, tanár. Vagy a magánszférában szinte akármi – bár elég hosszú a tiltott elfoglaltságok sora. Hétszázötvenezer mellé szükségessé válhat egy kis mellékes.

Vagy a biztos jövő, ahonnan nem szavazhatják ki négyesztendőnként.