Zalatnay Sarolta gondolatai a halálról: Nem akarok koporsóba kerülni

Az énekesnőt egyre inkább foglalkoztatja az elmúlás gondolata.

2022. április 21., 09:12

Szerző:

Zalatnay Sarolta korábban azt gondolta örökké fog élni, ám az elmúlt két évben annyi barátját elvesztette, hogy elgondolkozott a saját halandóságán is. Az énekesnő arról mesélt, hogy bizony az ő korosztálya megszenvedte a koronavírus-járványt, ám ő szerencsére ez alól kivétel volt, ugyanis még csak beteg sem volt  az elmúlt két évben.

„Azt hittem örökké fiatalok maradunk és mindvégig bármire képesek leszünk, amíg világ a világ. Sokszor úgy érezzük, hogy teljesen felesleges aggódni a jövőn, mert miénk az egész világ, na, ez az, amit mára már én is másképpen látok”

- mondta a sztár.

Az énekesnő azt is elárulta fél-e a haláltól.

„Nem félek a haláltól…, de 74 éves vagyok”

- nyilatkozta a Borsnak Zalatnay Sarolta.

Az énekesnő már azon is gondolkodott, milyen temetést szeretne magának: kijelentette, hogy koporsóba semmiképp sem szeretne kerülni és habár a hamvasztás gondolata sem túl kecsegtető egy kicsit azért talán „barátságosabb”, mint az első opció. 

Még több Zalatnay Sarolta

Zalatnay Sarolta élő adásban fedte fel sokkoló titkát

Zalatnay Sarolta megosztotta a fájdalmát: elhunyt a legjobb barátnője

Zalatnay Sarolta: Kimaradtak percek, amiket azóta sem tudok visszaidézni

(Kiemelt kép: dfp.hu)