Meztelen képet posztolt Varga Viktor

Romantikusnak indult, szexi lett belőle.

2021. augusztus 10., 17:48

Szerző:

Varga Viktortól nem újdonság, hogy meztelenül pózol, az énekes egyértelműen szeret pucérkodni. Ezúttal azonban nem egyedül, hanem kedvesével együtt dobta le a ruháját, amit meg is osztott közösségi oldalán. 

A fotón úgy néznek ki, mint Ádám és Éva a Paradicsomban, legalábbis erre utal, hogy Varga Viktor annyit fűzott a képhez: Paradiso.

A Totem versenyzője egyébként nemrégiben eltörte a bokáját lovaglás közben, de úgy látszik, ez semmiben sem gátolja meg. Nem sokkal a műtét után már mankóval járt, esküvőn táncolt, most pedig zavartalanul nyaral – mindezt orvosai ellenajavallatára.

(Kiemelt kép: dfp.hu)